Back to top

Fémben megénekelt ÉN-ek

Publikálva: 2021, június 12 - 14:33
Nyolc hónap után találkozhatott újra személyesen a kiállító alkotó és a kiállításmegnyitó közönsége a Kortárs Magyar Galériában. Čech Gábor szobrászművész FémÉNek című tárlata megnyitóján jártunk.
Fémben megénekelt ÉN-ek

Iván Péter, a galéria vezetője üdvözölte örömmel a művészt, Čech Gábort, városunk alpolgármesterét, Karaffa Attilát, Szakáll Máriát és Péntek Istvánt, a galéria kuratóriumának tagjait, Mikóczy Dénest, a MEGER Art alapítóját és a látogatókat. Az örömbe némi üröm is vegyült, hiszen a koronavírus-járványt megsínylette a KMG kuratóriuma is: Huszár Lászlóra, a kuratórium tagjára emlékeztek csendben az összegyűltek.

Mikóczy Dénes megnyitó szavaiban kiemelte, a kiállítás címe, a "FÉMÉNEK" frappáns szójátékként hűen tükrözi az alkotó, Čech Gábor világát, hiszen műveinek alkotóeleme a fém, amelyet forrasztó lángjával formál, alakít, mintegy belerajzolja, beleénekli a fémet a térbe; így mindegyik alkotásában ő is tovább él.

Majd röviden bemutatta a művész életútját, aki a gimnáziumi érettségi után autólakatos szakot végzett; munkája során került közelebb a fémekhez, ekkor ismerte meg viselkedésüket. Ahogy elkészült egy-egy alkatrész, a lehulló daraboknak további esélyt adva formálni kezdte őket a fantáziája szerint, így aztán a hulladékgyűjtő tartalma helyett hol paripaként, hol szarvasként, vagy egyéb, a képzelőereje szerinti alkotássá váltak.

A múlt év végén, a komáromi Limes Galériában különösen sikeres kiállítással szerepelt, melynek sikerét minden bizonnyal az érdeklődőknek tartott tárlatvezetése is emelte.

„Különös érzékkel, rezdüléssel figyeli a körülöttünk lévő világot, aminek része a számunkra láthatatlan világ is. Izzik benne az alkotás vágya, sohasem a közhelyet, a már bemutatott formákat tárja elénk, keresi a hely esszenciáját, ami neki a sava-borsát jelenti a tér-idő komplexumban“ - mondta Mikóczy Dénes.

Čech Gábor a megnyitón csupán néhány szóban köszönte meg a megtisztelő érdeklődést, hiszen mint mondta, az alkotónak a legjobb visszajelzés, ha a látogatók megtisztelik jelenlétükkel kiállítását. Ezután - mivel a járványügyi rendelkezések miatt csak korlátozott számú közönség tartózkodhat a Vermes-villa falai között - két turnusban tárlatvezetést tartott, melyen érzésekről, kihívásokról, érdekességekről beszélt, ugyanakkor örömmel válaszolt a látogatók kérdéseire is.

A FémÉNek című tárlat július 9-ig tekinthető meg a Kortárs Magyar Galériában.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies