Back to top

Felvidéki magyar advent városunkban

Publikálva: 2018, december 3 - 18:07
Szombaton este a művészeti alapiskola koncertterme adott otthont a Felvidéki magyar advent elnevezésű rendezvénynek.

A nézőtér teljesen megtelt a szombati estén, majd Kondor Katalin, az ismert rádiós, a Magyar Rádió korábbi elnöke köszöntötte a nézőket a rendezvény műsorvezetőjeként. A színpadon ezután a Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara váltotta, akik Gaál Zöld Ágnes vezetésével adtak elő gyönyörű karácsonyi dalokat. 

Majd Madarász Róbert, a Patrona nostra Kht. igazgatója üdvözte a közönséget és beszélt a rendezvény céljáról és a felvidéki magyarságban rejlő reménységben. Csáky Pál, EP-képviselő, az est fővédnöke kiemelte, az ünnep esélyt ad arra, hogy az emberek jobbik énjüket vegyék elő. A korábbi miniszeterelnök-helyettes Pajor Andrással, a Keresztény Kulturális Akadémia elnökével közösen meggyújtották a színpadon elhelyezett adventi koszorún az első gyertyát.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke a folytonosságra hívta fel a figyelmet, majd a gyermekekre fordított idő fontosságát emelte ki. Kiss Róbert, kanonok, a nagyszombati egyházmegye magyar ajkú híveinek püspöki helynöke is megosztotta adventi gondolatait.

A beszédek közt és után több kiváló művészek szórakoztatták a népes közönséget, mint Jónás Csaba, gútai születésű Wass Albert-díjas versmondó, a Reiter Duo  hegedűpáros, Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, előadóművész, tanár, érdemes művész, Sinkovits-Vitay András színművész, Czajlik Boglárka, a komáromi Marianum Egyházi Gimnázium tehetséges diáklánya. Előadásuk megérintette közönséget és hatalmas taps fogadta őket, ahogy a Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkarát is minden színpadra lépésükkor. Minden fellépőt a műsor végén ajándék is fogadta a szervezőktől, amelyet Madarász Róbert és Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere adtak át.

A teljes képgalária ITT érhető el.

Ezt már olvasta?

Cookies