Back to top

„Érzem hálájukat, szeretetüket…”

Publikálva: 2021, március 25 - 09:33
A szlovákiai kórházakban, azon belül is a Covid-osztályokon, számos önkéntes pap is besegít az egészségügyi személyzetnek a nehéz időkben. Baka község plébánosával, Nagy Tibor atyával beszélgettünk, aki a dunaszerdahelyi kórház Covid-osztályán végez önkéntes lelkipásztori szolgálatot.
„Érzem hálájukat, szeretetüket…”

- Hogyan lett Ön a Covid-osztály lelkipásztora? 

- A járványidőszak elején Orosch János nagyszombati érsek atya rendelkezett, hogy minden szociális intézményben és kórház Covid-osztályain legyen biztosítva a lelkipásztori szolgálat. Ezért önkénteseket kerestek a papok között. Ekkor reagáltam erre a felhívásra és jelentkeztem anélkül, hogy végiggondoltam volna, hogy mit is vállalok. 
S ahogy a Szentírásban is a prófétákat vagy az apostolokat megérintette a Szentlélek sugallata, úgy én is ilyen belső késztetésre vállaltam el ezt a szolgálatot. Ám a járvány első hulláma alatt szinte egy alkalommal sem volt rám szükség. Szeptember, október körül kezdett az egész belendülni. Amikor a járvány komolyabbra fordult, akkor kicsit megijedtem. A félelem egy természetes emberi vonás, de végül is a hit győzött felette. Úgy gondoltam, hogy én csak tegyem, ami a feladatom, a többit pedig a Jóistenre bízom. 

- Mivel jár ez a szolgálat?

- Ez a szolgálat azt jelenti, hogy a nap bármelyik órájában hívhatnak a dunaszerdahelyi kórház Covid-osztályára, amelyet egyedül látok el. A szenvedőket és haldoklókat részesítem a bűnbánat szentségében, vagyis meggyóntatom őket, amennyiben nem eszméletlenek és részesítem őket a betegek kenetében, illetve meg is áldoztatom őket. Persze a gyakorlat sokkal nehezebb, hiszen sokszor annyira fulladnak, hogy a maszkot le sem tudják venni. A helyzetet az is nehezíti, hogy a védőöltözetben, a két gumikesztyűben, amelyet felhúzok, illetve a maszkban és a védőszemüvegben nehéz a szentségek kiszolgáltatása. Minden egyes alkalommal egy kis fecskendőben viszem a betegek olaját és a szöveget is egy kinyomtatott lapon, hiszen, amit beviszek, azt onnan nem hozhatom ki. 

Az utóbbi hónapokban, ahogy egyre nő a betegek száma a kórházban, egyre többször hívnak. Eddigi rekordom egy nap alatt három betegellátás volt. Elkerülhetetlen, hogy olykor ez a szolgálatom ne ütközzön olyan lelkipásztori feladatommal, amelyet el kell látnom a plébániámon. De olyan is előfordult, hogy egyszerre hívtak a kórházba és az egyik fíliámba haldoklóhoz. Ezekben az esetekben paptestvérem, Jankó Gábor egyházgellei plébános segít a betegek lelkipásztori szolgálatában a Covid-osztályon. Ha pedig véletlenül én magam betegednék meg, akkor van, aki helyettesít, és nem maradnak ellátás nélkül a betegek. Így nyugodt vagyok, mert Gábor atya már ismeri a bejárás módját a fertőzőosztályra, hiszen ott szigorú előírások vannak. 

A kórházi szolgálat mellett még havonta egy-két alkalommal végzek önkéntes szolgálatot a plébániám területén a lakosok tesztelésénél, ahol az igazolások kitöltésével vagyok megbízva. A bakai polgármester úr egy roppant ügyes csapatot hozott össze, akik között jó szolgálatot teljesíteni. 

- Ön milyen visszajelzést kap a betegektől?

- A betegek nagyon hálásak azért, ha lelkipásztori ellátásban részesülnek és azért a pár perc beszélgetésért, együttérző szavakért. Legtöbbször a családon múlik, hogy a beteg találkozhat-e a papon keresztül a Megváltó Jézussal, vagy sem. Ugyanis előfordult már az is, hogy olyan emberhez nem hívtak el a hozzátartozók, aki templomba járó, hívő katolikus volt. Ilyenkor szeretteink üdvösségével játszunk. A szenvedés és haldoklás egy magányos esemény, amit ebben a helyzetben csak a feltámadt Krisztus tud enyhíteni. 
Olykor akarva-akaratlanul megszorítják a kezem, amelyben érzem hálájukat, szeretetüket és megnyugvásukat. Az is előfordult, hogy a hozzátartozó SMS-ben vagy telefonon köszönte meg a szolgálatot. Egy alkalommal még levelet is írtak a hozzátartozók, amelyet azóta is őrzök.

- Milyen tapasztalatokat szerzett a szolgálata alatt?

- Az orvosok és egészségügyi dolgozók nehéz helyzetben vannak, hiszen nekik oda kell állniuk a vírus elleni harc első soraiba és ápolniuk kell azokat, akik fertőző betegek. Lelkileg ilyen szolgálatot teljesíteni, nem kis dolog. Látom, ahogy a védőruhában és fehér gumicsizmában lévő ápolók erőtlen és sokszor magatehetetlen betegeket emelgetnek, tesznek tisztába vagy éppen más módon gondozzák őket. Nem egyszerű ebben a védőruhában és szemüvegben feladatokat ellátni. Eközben nap mint nap szembe kell nézniük a halállal, azzal a ténnyel, hogy nem sikerül mindenkin segíteni. Véleményem szerint az orvosok és ápolók mindent megtesznek, ami tőlük telik. Nem csodálom, hogy kimerültek testileg-lelkileg. Ne kritizáljuk őket ebben a súlyos helyzetben, hanem inkább imádkozzunk értük.

Ugyanakkor a dunaszerdahelyi kórház Covid-osztályán mindig kedvesen fogadtak a nővérek, sosem akadályoztak feladatom ellátásában. Az osztály főorvosa és főnővére szívesen állnak rendelkezésemre. Úgy gondolom, hogy a kórházban teljes támogatást kap a lelkipásztori szolgálat a kórház részéről.

- Ön szerint mekkora szerepet játszik a hit a gyógyulásban? 

- Az evangéliumokban egyértelműen kirajzolódik, hogy a hitnek nagy szerepe van az ember életében. Azok, akik Jézushoz hittel járulnak, gyógyulást is nyernek. Ott van a leprás története, vagy a kánaáni asszony, aki hittel fordult Jézushoz, hogy gyógyítsa meg az ő lányát. Persze a képlet nem ilyen egyszerű, hogy ha hiszek Jézusban, akkor meggyógyulok a rákból vagy a koronavírusból. Sokszor abba a csapdába esünk, hogy úgy gondoljuk, mivel hívők vagyunk, azért az Isten köteles csodát tenni velünk, meggyógyítani minket a súlyos betegségekből. Ezt a fajta hitet gyakran csalódás váltja fel, amikor a várt csoda elmarad. 

A Jézusban való hit ugyanis elsősorban nem arra szolgál, hogy életünk jobb legyen, vagy hogy a betegségektől megmeneküljünk. A Jézusban való hit túlmutat ezen a látható világon. Valóban történhetnek csodás gyógyulások, de ez nem automatikus. Mert a hittel sokkal inkább lelki erőt nyerünk a szenvedés és betegség elviseléséhez. Reményt gyullaszt bennünk, hogy a szenvedésünkben nem vagyunk egyedül és Isten gondviselése sosem hagy el minket. Sőt, örök életet nyerünk, ha hittel kapaszkodunk Jézusba életünk minden percében. 

Maga Jézus mondja: „Aki hisz bennem, ha meghalt is, élni fog.” Nem azt mondta, hogy aki hisz bennem, az sosem lesz beteg, vagy meggyógyul a halálos betegségből. 
Itt szeretném megemlíteni, hogy a koronavírus elleni lelki harcban nem csak a papok vesznek részt azzal, hogy felvállalták a fertőző betegek ellátását, hanem azok is, akik imádkoznak az orvosokért, az ápolókért, a betegek gyógyulásáért és a lelkipásztorokért. 

- Mit üzenne azok számára, akik semmibe veszik az intézkedéseket és magát a koronavírus létét? 

- Sokszor találkozom olyanokkal, akik az egészben nem hisznek és éppen ezért az óvintézkedésekkel sem foglalkoznak nagyon. Ezzel a magatartásunkkal viszont nem csupán önmagunkat veszélyeztetjük, hanem másokat is. Az utolsó ítéleten pedig számonkérik majd rajtunk azt is, hogy mennyire viselkedtünk felelősségteljesen, hogy milyen mértékben veszélyeztettük mások egészségét. Ugyanis nem csak önmagunkért vagyunk felelősek, hanem embertársainkért is. Tudom, hogy mindnyájan elfáradtunk ebben az egész pandémiában, de erőt kell vennünk önmagunkon. Ezt a belső erőt pedig csak az Isten tudja megadni. Ezért ebben a nehéz időszakban még jobban Őbelé kell kapaszkodnunk.

Az óvintézkedésekről pedig mindenki másként gondolkodna, ha látná azt a nyers valóságot, amely a kórházakban zajlik.

Bartalos Nikolas / Remény

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus