Back to top

Elmarad idén a Csallóközi Vásár

Publikálva: 2020, április 28 - 07:43
A szerdán megjelenő Dunaszerdahelyi Hírnök hosszabb közérdekű anyagot hoz Hájos Zoltán polgármesterrel, aki többek között a koronavírus járvány kapcsán nyilatkozik a város eddigi intézkedéseiről, illetve arról, mire számíthatnak a közeljövőben a dunaszerdahelyiek. Hájos Zoltán ebben elemzi a város által eddig megtett intézkedéseket, kitér a bevezetésre kerülő gazdasági megszorításokra, illetve az elmaradó rendezvényekről is beszél. A következőkben a cikkből közlünk részleteket.
Elmarad idén a Csallóközi Vásár

„A járvány sok mindent felborított. Az intézkedések miatt sajnos több kedvelt, sokak által látogatott rendezvény, kulturális esemény maradt, s marad majd el, amelyek jó részét a város anyagilag is támogatta” – jelzi a polgármester.

„Nem tudtuk már megszervezni a pedagógusnapot, de elmaradt a Szent György-napok szép városi ünnepségsorozata is… Nem lesz idén Felvidéki vágta, Magyar majális sem, de a szervezők jelezték, hogy a Fröccsfeszt, s a Rockfeszt megszervezése is kérdéses.

Legnagyobb szívfájdalmunk mégis az, hogy az idén 40. évfordulóját ünneplő Csallóközi Vásárt is el kell halasztanunk. Bizonytalan a szervezés, a megvalósítás is kérdéses, és Dunaszerdahely nem szeretne egy színvonaltalan, »gyenge« vásárt megszervezni. Tartunk tőle, nagyon sokan, tartva a vírusveszélytől, nem is vennének részt a rendezvényeken…

Vagy gondoljunk bele: ki tudna az előírt szájmaszkban normális, megszokott módon elfogyasztani akár egy jóízű vásári pecsenyét vagy egy korsó sört.

Az észszerűség is azt diktálja, hogy a vásárt a kényszerítő körülmények hatására a jövő évben, vagyis 2021-ben szervezzük, rendezzük meg nagyobb és igényesebb, de legfőképpen biztonságos keretek között” – fogalmaz Hájos Zoltán.

„Kérdéses emellett a városi díjak átadása is, amelyet eredetileg a Szent György-napokon tervezünk megünnepelni” – utalt a polgármester az elmúlt hét eseményeire, hozzátéve: „Egyelőre szeretnénk ezt, ha szerényebb keretek között is, természetesen a higiéniai szabályok betartásával augusztus 20-án, Szent István király napján megtartani. Akár kisebb létszámban, a képviselő-testület tagjainak, a díjazottaknak és családtagjaiknak a jelenlétében.”

A további részletekért keresse a Dunaszerdahelyi Hírnök szerdán megjelenő számát!

Ezt már olvasta?

Cookies