Elég, ha azt mondom, mai vendégünk a DAC-tábor nagydobosa, és rögvest mindenki tudni fogja, Bugár Ervinről van szó. Úgy vélem, a szurkolás lelke a dob, minden más hozzá idomul, a nóták és a kezek ritmusát a dobos adja meg. Míg vezérszurkoló voltam, kialakult egy babonám: megtartani a dobot, míg Ervin felköti a kerítésre, vagyis tartani a szurkolás lelkét egy pillanatra, ami majd szerencsét hoz. Nem is riportnak szánnám az alábbiakat, inkább két ember beszélgetését írnám le, akik ezt azt átéltek már együtt.
Jöjjön a már-már sablonos kérdés: mióta jársz DAC-meccsre?
A divíziós években kezdődött, vagyis a hetvenes évek végén, akkor még persze dob nélkül. Amire abból az időből szívesen emlékszem vissza – nagy élmény volt -, mindenképpen egy ’82-es barátságos mérkőzés.
Sokan a Bayern-meccset mondanák, nekem a Dinamo Kijev elleni találkozó az, és hogy láthattam közelről a nagy szovjet legendát, Oleg Blohint.
Ezt megelőzően csak a Népstadionban volt szerencsém hozzá, az persze nem volt ugyanaz. A félidőben cserélték be, szívesen összeálltam volna vele egy fényképre, hogy elrakhassam emlékbe. Aztán sokáig külföldön dolgoztam, így a DAC-ot csak hazai meccseken láthattam, alkalmanként.
Bögi Róbert írásának a folytatását a KlikkOut oldalán itt olvashatják el!
Ezt már olvasta?
Mindenszentek és halottak napjának népi hiedelmei Csallóközben
November elsején ünnepli az egyház azokat a szenteket,...
