Back to top

A Covid–19-tesztelés dunaszerdahelyi részletei

Publikálva: 2020, október 21 - 21:07
Ma délután városi, illetve járási szintű egyeztetést tartottak a városházán, amelyen részt vett Dunaszerdahely város vezetősége mellett a Dunaszerdahelyi járás elöljárója, a járási tűzoltóparancsnok, a járási rendőrparancsnok, a regionális közegészségügyi hivatal vezetője, a dunaszerdahelyi kórház igazgatónője, illetve a fegyveres erők vezérkara részéről kirendelt koordinátor. A megbeszélés fő témája az országos Covid-tesztelés dunaszerdahelyi részleteinek egyeztetése volt, vagyis hogy mire lehet számítani október 30–31-én és november 1-jén, illetve a rá következő héten, november 6–7–8-án városunkban.
A Covid–19-tesztelés dunaszerdahelyi részletei

Az egyeztetésen a tesztelésre kijelölt helyszínek és azok logisztikai ellátása volt az egyik legfontosabb kérdés, tájékoztatott Hájos Zoltán polgármester. Itt elsősorban a választási körzetek számából, valamint e körzetek lakosainak számából indulnak ki – Dunaszerdahely esetében 18 választókörzetről beszélhetünk –, valamint hogy a kijelölt helyiségeknek külön bejárattal és kijárattal kell rendelkeznie. A három nap során Dunaszerdahely esetében egy-egy ilyen tesztelési pont mintegy ezer fő tesztelésére lesz alkalmas.

„Az ilyen kritériumoknak nagyon kevés helyszín felel meg” – jelezte Hájos Zoltán. „A választókörzeteink többnyire az iskoláinkban vannak, ott is főképp az osztálytermekben. Ám azokban természetesen nem tervezhetünk ilyen jellegű egészségügyi tesztelést. Ellenben a tornatermeket jelenleg nem használják, így azok megfelelő helyszínei lehetnek a szűrésnek. Az egyik ajtón keresztül bemennek az emberek, majd tesztelik őket, és a másik ajtón át távozhatnak” – fogalmazott a polgármester.

Az önkormányzat végül 16 helyszínt jelölt ki a tesztek levételére, többek között az iskolák tornatermeiben, de bekapcsolják az eseménybe a városi sportcsarnokot, az ollétejedi és a sikabonyi közösségi központokat, az üzleti és tájékoztatási központot vagy a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központot is.

A logisztikai előkészületek már jövő hét csütörtökön, október 29-én megkezdődnek, ekkor a katonaság előkészíti a helyszíneken az egészségügyi felszerelést, a teszteket. Minden egyes tesztelési ponton szolgálatot teljesítő csapat parancsnoka egy katona lesz, illetve részese lesz egy állami rendőr, egy négytagú egészségügyi személyzet – hogy a két-két fő váltásban tudjon dolgozni –, az önkormányzat részéről pedig két, az adminisztrációt végző személy.

A tesztelés október 30-án, pénteken reggel 8.00 órakor kezdődik, és egészen este 20.00 óráig tart, majd szombaton és vasárnap is folytatódik 8.00–20.00 óra között.

Az adatfelvétel és a kiértékelés – az adatvédelem okán – nem elektronikusan, hanem papíralapon zajlik majd, így senkinek sem kell attól tartania, hogy az adatai nyilvánosságra kerülnek. A lakos személyi adatait tartalmazó űrlapot ugyanis az önkormányzat munkatársai, míg azt, hogy valakinek negatív vagy pozitív-e a tesztje, az egészségügyi személyzet tölti ki. Tehát sem a csapatirányító katona, sem a szolgálatot teljesítő rendőr vagy az önkormányzat adminisztratív munkatársai nem fogják tudni, hogy kinek milyen eredménnyel zárult a tesztje. 

A teszt kiértékelését lezárt borítékban adják át a polgároknak – abban lesz az eredmény. Amennyiben ez pozitív lenne, kap mellé egy leírást is a pontos eljárással, hogy mi a teendője. Ez többek között azt tartalmazza majd, hogy be kell jelentkeznie a Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatalba, ahonnan megkapja a további utasításokat.

Dunaszerdahely városvezetése úgy döntött, hogy a városban teszteléseket végző 16 csapat számára biztosítja a meleg ételt, hogy ezzel is segítsék munkájuk megfelelő ellátását. Fontos tudni azt is, hogy a szolgálatot teljesítőket minden reggel és este is tesztelik majd.  

A helyiségeket, ahová a lakosok érkeznek, ugyancsak fertőtlenítik mind a tesztelés előtt, mind pedig utána. A várakozás a tesztelőpontokon csakis egymástól 2 méter távolságban lehetséges majd – ez alól csupán az egy háztartásban élő családtagok jelentenek kivételt. Magyarán a családokat nem választják szét, ők egy személynek számítanak a tesztelésen.

„Városunk lakosságát a jövő héten – tehát október utolsó hetében – a dunaszerdahelyi.sk portálon, a városi weboldalon (dunstreda.sk) vagy a társasházak bejárati ajtaján pontosan tájékoztatni fogjuk még arról, hogy melyik utcák melyik tesztelési ponthoz tartoznak. Azt is tudni kell, hogy ez a tájékoztatás csupán informatív jellegű lesz, ugyanis bárki bármelyik helyszínen áteshet a tesztelésen, például ha tudja, hogy másutt kevesebben vannak. Ennek az a célja, hogy minél kevesebb legyen a lakosok számára a várakozási idő, illetve a tumultus” – fogalmazott a polgármester.

Arról az egyeztető megbeszélésen nem tudtak tájékoztatást adni, mi történik abban az esetben, ha valaki nem megy el az országos Covid-tesztelésre.  A megbeszélés főképp ugyanis a városi tesztelés logisztikai megszervezéséről szólt – az pedig már kormányzati döntés, miképp „szankcionálja” a távolmaradókat. (Erről korábban itt írtunk.)

A tervek szerint Dunaszerdahelyen is két hétvégén, tehát október 30–31-én és november 1-jén, illetve november 6–7–8-án zajlanak a tesztelések. Fontos tudnivaló továbbá az is, hogy nem csak az első, hanem a második hétvégén is el kell mennie a lakosságnak a Covid–19-tesztelésre. Ugyancsak lényeges információ, hogy a 10 éves kor alatti gyerekeknek és a 65 év feletti, valamint a mozgáskorlátozott személyeknek nem kell részt venniük a tesztelésen.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies