Mindig is kihívás volt számomra, hogy ilyen karakteres hozzávalók nélkül is valami ízleteset, gazdagot és laktatót főzzek, és persze ne maradjon az emberben hiányérzet.
A jó hír az, hogy ezzel az étellel sikerült a követelményeknek és az igényeknek megfelelni, köszönhetően a jó fűszerezésnek is. A szósz pedig sokkal könnyedebb sajt nélkül, nem zsíros, és nagyon finom sajtízű egy titkos hozzávalónak, a sörélesztőpehelynek köszönhetően.
HOZZÁVALÓK:
- 2 babkonzerv – saját levében
- 300 ml paradicsompüré
- 1 nagy fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb kaliforniai paprika
- 200 g kukorica
- 2 EK füstölt paprika
- 1 TK őrölt római kömény
- só, bors -ízlés szerint
a szószhoz:
- 200 g batáta
- 200 g krumpli
- 3 EK sörélesztőpehely
- só
- pici őrölt szerecsendió
- 60-80 ml növényi olaj – szőlőmag, repce vagy napraforgó
a tálaláshoz:
- 1 kisebb kínai kel
- tortillatekercs
ELKÉSZÍTÉSE:
- Első lépésben elkészítjük a szószt. A krumplit és a batátát meghámozzuk, felkockázzuk, majd sós vízben jó puhára főzzük. A főzőlevet majdnem teljesen öntsük le, de tegyünk félre belőle, hogy ezzel hígíthassunk a szószunkon, ha szükséges.
- Egy bormixer segítségével kezdjük el pürésíteni a masszát, s közben vékony sugárban folyassuk hozzá az olajat, így nagyon szép, selymes szószunk lesz majd. Adjuk hozzá a sörélesztőpelyhet, sót és az őrölt szerecsendiót, dolgozzuk meg még a botmixerrel, ha kell adjunk még hozzá a főzőléből. A cél az, hogy szép, selymes, lomhán folyó szószunk legyen.
- Egy nagyobb serpenyőben olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát és az apró kockára vágott kaliforniai paprikát, majd mehet hozzá a lecsepegtetett bab és kukorica. Jól elkeverjük, meghintjük az őrölt római köménnyel, nyakon öntjük a paradicsompürével, és hozzáadjuk a füstölt paprikát, és ízlés szerint a sót és az őrölt borsot. Hagyjuk, hogy a hozzávalók néhány rottyanás erejéig jól összebarátkozzanak!
- Már csak a tálalás marad hátra. Pár evőkanálnyi csilisbabot rendezünk a tortilla közepére, s halmozunk rá néhány kövér csipet, vékonyra vágott kínai kelt.
- A tortilla széleit ráhajtjuk a töltelékre- csomagot készítünk, és szendvicssütőben besütjük. Most már csak az marad hátra, hogy a kissé roppanósra sült tortillatekercset leöntsük a bársonyos szósszal.
Tortilla helyett kínálhatjuk főtt rizzsel is.
Szabó B. Csilla / Little Wonders