Tisztelt Hölgyek és Urak, kedves dunaszerdahelyiek!
Négy esztendővel ezelőtt, amikor a Városi Művelődési Központ színháztermében elsőízben adtuk át a Szent György díjat, engem ért az a megtiszteltetés, hogy ünnepi köszöntőt mondjak városunk születésnapján. Ma pedig ismételten engem kértek fel barátaim, hogy Önök elé álljak egy üdvözlő szónoklattal.
Sokféle gondolat kering a fejemben, leginkább mégis az a jogosan felvetődő kérdés foglalkoztat: változott-e azóta valamiben a város, és változtunk-e mi magunk, az itt élők? Jutottunk-e előbbre, tapasztaltabbak, bölcsebbek, jobbak lettünk-e idestova félszáz hónap, vagy ha úgy tetszik, lassan másfél ezer nap elteltével?
Négy esztendő történelmi távlatokban csekélységnek minősül, egy ember vagy egy közösség életében azonban meghatározó események időszaka lehet. Ezúttal persze nem kívánom leltározni és számba venni, hogy ez idő alatt mi minden épült, mi jött létre, vagy éppen minek szakadt vége településünkön. Ez legyen a krónikás feladata! Jómagam inkább arra keresném a választ, hogy lelki értelemben tudtunk-e nőni, fejlődni, tökéletesedni. Némileg sarkítva úgy is feltehetnénk a kérdést: milyenek is a dunaszerdahelyiek napjainkban?
Ennek kapcsán a digitális korszak hihetetlen méretű információáradata szolgál ugyan némi segítségül, de óva intenék az általánosítgatástól, és főképp attól, hogy a közösségi háló harcosainak gyakran különös válaszai alapján alkossunk képet a városról, annak mindennapjairól, a település életéről. Természetesen ez is fontos és sok esetben tanulságos. Emlékeztetni szeretnék viszont egy régi görög anekdotára, amely szerint a bennünk lakozó érzések és gondolatok alapján ítéljük meg a körülöttünk lévő világot. Ahogy ez a kis történet is mondja: „...a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.”
Legyünk hát jóindulatúak, kedvesek, szolgálatkészek, kegyesek és humánusak, barátságosak és belátók, együtt érzők és emberségesek! Legyünk a közösségért tenni vágyó emberek!
Építsük a várost, a szebbnél szebb házakat, a biztonságos utakat és tereket, a felüdülést nyújtó parkokat és ligeteket, az egy vérből valók szentélyeit! Ne feledkezzünk meg azonban a lelkek épüléséről, a békés és nyugodt élethez nélkülözhetetlen meghitt szellemiség alakításáról sem!
Szerencsére sokan vannak, akik ezért a léleképítésért is nap mint nap önzetlenül és áldozatkészen fáradoznak, és mindent megtesznek, hogy erősödjön, szilárduljon a hely szelleme, acélosodjon közösségünkben a lokálpatriotizmus.
Nekik kell elsősorban kifejeznünk köszönetünket, amikor a város védőszentje kapcsán ünnepelünk. Ha ugyanis Szent György példájára tekintünk, a csodás elemekkel tarkított legendában legfőképpen azt kell észrevennünk, hogy a hit legyőzi a gonosz uralmát. És ahol kihívás van, ott előbb-utóbb megoldás is adódik...
Tisztelt Hölgyek és Urak!
Ezúton is fejet hajtok mindenki előtt, aki városunk történetében pozitív szerepet vállalt. Kövessük hát a példájukat, hogy a jövőben is jó legyen itt élni! Hogy szeressünk itt élni! És büszkén vallhassuk: dunaszerdahelyiek vagyunk!
