
Eduard Heger kormányfő keddi sajtótájékoztatóján elmondta, megegyezés született a koalíciós pártok között a lezárás folytatásáról.
Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter kiemelte, hogy
- a kijárási korlátozás és a veszélyhelyzet továbbra is érvényben marad,
- az alapiskolák felső tagozata és a középiskolák hétfőtől távoktatásra tér át,
- péntektől a boltok megnyílnak a beoltottaknak és azoknak, akik leküzdötték a betegséget,
- a szálláshelyek december 25-től nyílnak meg olyan módon, ahogy azt a tárcavezető tegnap bejelentette.
Az egészségügyi miniszter jogosultságot kap, ha a járványhelyzet hirtelen romlana, azonnal szigorításokat vezessen be.
A péntektől életbe lépő enyhítések nem vonatkoznak az éttermekre és a kulturális-, illetve tömegrendezvényekre. Arról, pontosan mely boltok nyithatnak ki december 10-től, a szerdai kormányülésen születik végleges döntés.
Heger és Lengvarský is arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy tartsák be a korlátozásokat és oltassák be magulat, mert egyedül ez lehet kivezető út a jelenlegi helyzetből.
ma7
Ezt már olvasta?
A Szociális Biztosító korszerűbb megjelenéssel és egyszerűbb eID-s belépéssel újította meg az e-Szolgáltatások portálját – már most kipróbálható
A Szociális Biztosító folytatja az ügyfelek, vagyis a...
Közterületen szemetel? Nem tartja rendben a telkét? Fontos változások léptek életbe a szabálysértési törvényben
2026. július 15-én országosan hatályba lépett a...