Ez a biztosítótű. Azért találta fel, hogy a szabadalom eladásával ki tudjon fizetni egy tizenöt dolláros adósságot.
Walter Hunt 1796-ban született egy kicsi farmon Lewis megyében, New York államban. Tizenhárom testvére körül ő volt a legnagyobb, korán otthagyta az iskolát, hogy farmerként dolgozzon. Kíváncsisága a közeli textilüzembe csalta, ahol segített a tulajdonosnak továbbfejleszteni a varráshoz használt gépeket. Fiatal kora miatt kihagyták a szabadalomból, de legalább a kedvét meghozták arra, hogy feltaláljon dolgokat.
Nem volt szerencsés találmányaival, mások gazdagodtak meg belőlük. Valószínűleg mert kisvárosból származott és alacsony volt az iskolázottsága, egyszerűen nem tudott befektetőket, bankokat találni üzleti terveihez.
Jó példa erre az ismétlőpuska szabadalma, amelyet George Arrowsmith üzletembernek adott el, aki aztán másoknak adta tovább, míg végül a Smith and Wesson alapítói hoz került. Ők aztán továbbfejlesztették a találmányt és a híres Henry puskát alkották meg vele.
Ő találta fel a lábbal működésbe hozható csengőt is a járművekre. Azután gondolt erre, miután látta, hogy egy kisgyereket elüt egy lovas kocsi. A korabeli lovaskocsikon voltak ugyan csengők, de használatához a kocsisnak szabadon kellett hagynia egyik kezét. A lábbal működtetett csengő ezen segített. De megint nem talált befektetőt, megint eladta találmányát és megint nem keresett pénzt rajta.
A ma is népszerű biztosítótű feltalálása annak köszönhető, hogy egy ismerősének tartozott tizenöt dollárral, aki minden áron vissza akarta kapni pénzét. Huntnak nem volt ennyi pénze, így azt tette, amit ilyenkor szokott. Leült és gondolkodott. A legenda szerint alig három óra és néhány drót kellett ahhoz, hogy feltalálja a biztosítótűt.
Annyit azért hozzá kell tenni, hogy nem volt minden előzmény nélküli a biztosítótű feltalálása, hasonló hajlított tűket használtak már a 14. században is. Ami teljesen új volt, az a kampó a végén, ami teljesen biztonságossá tette a tűt. Ráadásul nagyon egyszerű szerkezet volt és rendkívül olcsó a gyártása. De ugye ebből sem ő gazdagodott meg. Miután bejegyezték a szabadalmat, négyszáz dollárért adta el, a W. R. Grace and Companynak, akik dollármilliókat keresek ezzel az következő években.
Walter Hunt megadta ismerősének a tizenöt dollárt, megtartotta a fennmaradó 385-öt és a következő találmányán kezdett dolgozni. Ami a ma is használatos varrógép alapja volt. De ezt azért nem szabadalmaztatta, mert attól félt, hogy varrónők ezrei lesznek munkanélküliek. Végül a hasonló elven működő Singer varrógépek egészen szép sikert értek el.
Forrás: index.hu
