Úgy tudom, tősgyökeres szerdahelyi vagy, még bőven a régi stadion korszakából ismerjük egymást. Mikor kezdtél oda járni?
Első emlékem a 80-as évek végéről, 90-es évek elejéről való, nagybátyám szokott kivinni magával meccsre. Előtte megálltunk a Bacsák utcai kocsmában, ott szedte össze mindig a partit az építkezésre. Tippelgettünk a meccsekre, mindig mondta, hogy gyerek, mondjál valami tuti tippet, aztán megrakjuk – akkor még koronában persze. Hátulról, a salakpályán keresztül jártunk be a stadionba, a kapu mögött álltunk. Gyerek voltam még, nem annyira érdekelt a foci, csak a hangulat, ahogy az emberek kiabáltak.
Amúgy igen, tősgyökeres szerdahelyi vagyok. Később a nagybátyám elkerült Pozsonyba, és megritkultak az alkalmak. Egyszer-kétszer még elvitt magával, de a következő évek fixre kimaradtak. Jött a középiskola, figyeltem a DAC-ot, de nem jártam ki meccsre egészen 2008-ig. Jött Kweuke, beszélték, mekkora focista. Elsétáltam a stadion felé, hallgattam, milyen jó a hangulat. 2008. november elsején jött a Slovan, szóltam az öcsémnek, Krisztiánnak, hogy jó volna már bemennünk!
Voltak otthon DAC-os cuccaim, mondom neki, jó lenne már megmutatni magunkat, mi mindenünk van. Az unokatestvérem, Szilvia a „pizzériában” dolgozott a DAC-stadionban, felpakolt sálakkal meg pulcsikkal. Szóval láttam élőben a szurkolóverést, azóta kettő kivételével minden hazai meccsen ott voltam.
Amikor kiestünk a 2. ligába, akkor is jártunk. Üres volt a stadion, lehetett hallani az edző szavait, ahogy mondja a taktikát a játékosoknak. Leginkább beszélgetni jártunk, kikapcsolódni a családtól. Pontosan emlékszem, melyik volt az a két hazai meccs, amit kihagytam. 2014 májusában, a DAC–Nagyszombat: bent maradtunk a ligában, Szabó Otti rúgta a gólt. Hétközi találkozó volt, én meg akkor osztrákban dolgoztam és nem tudtam hazajönni. Öcsém írta a híreket, Radványi Mikit dobálták a magasba. A másik mérkőzést, amiről 2019 májusban hiányoztam, 5:0-ra nyertük a Zólyombrézó ellen. Road koncert volt Bősön, a Csallóközi Motorosok szervezték, nagy dilemmám volt, hogy ki kell hagynom a meccset, de nem lehetett összeegyeztetni azt a napot. Öcsém írja a koncert alatt: 1:0, 2:0… 5:0, hát jól megszívtam!
A régi stadionban már két órával a kezdés előtt kint voltunk. Leültünk, sörözgettünk, potyogtak az emberek, jött Bíró Atti, beszélgettünk. Ezért szeretek DAC-ra járni, nem is a foci miatt, egyszerűen imádom azt a hangulatot. Ahogy jönnek az emberek sorban, nevetnek, örülnek, a társaságot bírom.
Nekem mondhatod, hogy ezen a poszton rosszul játszik ez vagy az a játékos, elhiszem, de nem oldom. Öcsém jobban figyeli a focistákat, ki hogyan teljesít. A régi stadionban megvolt a rituálém, hol megyek fel, hol jövök le. Gólnál meg kellett fogni a sálam végét. A B-középben, pontosan a felezővonalnál álltunk, amikor nem a megszokott útvonalon mentem fel és kikaptunk, megszólalt bennem a lelkiismeret: látod, mert a szélén mentél fel.
Vagy, ha nem sikerült a helyünkre kerülni, az is balszerencsét jelentett. Egyszer az öcsémnek lerobbant a kocsija, vissza kellett érte mennem, és épphogy beestünk a stadionba a kezdésre. Persze már nem a megszokott helyre álltunk, döntetlen lett a meccs. Azon kattogott az agyam, hogy látod Peti, mert nem voltál itt időben! Ilyen mániákus voltam akkoriban. A régi stadionnak volt egy sajátos fílingje, ami a MOL Arénából hiányzik. Az új stadion is szép, nekünk a legszebb, de nincs meg benne az a kis plusz. Hiányérzetem van, mi sem járunk már ki két órával a meccsek előtt, mert van bérletünk. Az a társaság, amelyik annak idején körülvett, mára szétszéledt. Sok ember egyszerűen eltűnt, új arcok jöttek.
Az interjú folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.
Ezt már olvasta?
Mindenszentek és halottak napjának népi hiedelmei Csallóközben
November elsején ünnepli az egyház azokat a szenteket,...
