Back to top

Becsüljük meg, amink van!

Publikálva: 2021, november 24 - 21:05
Az utóbbi időszakban településükön számos útszakasz és járda újult meg. Az üröm az örömben, hogy a teljesen friss aszfaltréteget már több helyen megbontották – ráadásul engedély nélkül. Az önkormányzat eljárást is indított két esetben. Erről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Becsüljük meg, amink van!

Dunaszerdahely város önkormányzata fokozatosan, tervezetten végzi a városban az önkormányzati utak és járdák felújítását. Ezek némelyikét saját költségvetésből, saját forrásból készíttetünk el, azonban több útszakasz, főképp a szélesebb, hosszabb utcák esetében hitelt vett fel az önkormányzat. Magyarán banki hitelből újítjuk meg azokat.

Így történt például a Széchenyi, a Mikszáth, a Vasútsor, a Hviezdoslav, a Fűzfa, az Akácfa, a Béke, a Kereszt, a Csillag vagy például a Virág utcáknál is, valamint az említett utak melletti járdaszakaszoknál, de például a Szabó Gyula utcai vagy a Pozsonyi út melletti hosszabb járdaszakasz teljes felújításánál is.

Tudni kell azt is, hogy a megújult, egybefüggő aszfaltrétegű utak nem csupán a közlekedés biztonsága szempontjából fontosak és megfelelőek, hanem, hogy csak egy egyszerű példát említsek, úgy vannak elkészítve, hogy megfelelő módon elfolyjon róluk az esővíz.

A célunk tehát az, hogy minél tovább megtartsuk ezeknek a felújított út- és járdaszakaszoknak a minőségét.

Legutóbb azonban már két esetben is előfordult, hogy felbontották az újonnan aszfaltozott szakaszokat, hogy ott villanyt, illetve gázt szereljenek. Történt ez a Szabó Gyula utca felújított járdaszakaszánál, valamint a Béke utcán.

Az útszakasznál ugyan kértek engedélyt a régi járda felbontására az út mindkét felén, mégpedig azért, hogy az alatt átfúrva elhelyezhessék a villanyvezetéket. Egy másik kivitelező viszont úgy gondolta, hogy egyszerűbb számára az utat felvágni és az árkot kiásni, minthogy az út alatt átfúrást végezzen, ám ezt engedély nélkül tette. Az említett eseteknél mind a beruházónak, mind a kivitelezőnek komoly felelőssége van. A kivitelező csakis akkor léphet be az építkezésbe, ha fel tudja mutatni a beruházótól az engedélyt. Azonban tudhatták, az önkormányzat a felújított utaknál 6 évig nem ad ki ilyet.

Nem véletlenül! A felújítás mögött rengeteg munka van. Fel kell mérni az útszakaszt, ki kell alakítani annak a költségvetését, majd a képviselő-testületnek jóvá kell hagynia, a hivatalnak ki kell versenyezteti a munkát, megbízni a kivitelezőt, aki aztán elkészíti az utat. Közben ellenőrizni mindennek a folyamatát is.

Egy új út felbontásakor a hozzá nem értők csak ronthatnak annak állapotán. A felbontott szakasz alatt kiásott árok többször nincs megfelelően visszatömörítve, és még ha húznak is rá hasonló aszfaltréteget, s látszólag egynemű az az aszfalt, a legtöbb esetben ott könnyebben beszakadhat, rongálódhat, kátyúsodhat az út. Az aszfalt alatt rosszul megülepedett részen ugyanis hézagok keletkeznek, amit a nyári-téli időszak hőingadozása még inkább tönkretesz, s a rések, törések is egyre nagyobbak lesznek.

A város ezen csak veszíthet: az engedély nélküli munka során az új út tönkremegy, ráadásul veszik az a garancia is, amit az út kivitelezője a munkájára vállalt.

A városi hivatal ezért az említett esetekben mind a beruházó, mind a kivitelező ellen eljárást fog indítani, és meg fogja őket bírságolni. Nem elfogadható ugyanis, hogy a lakosaink pénzén, adójából felújított útjainkat tönkre teszik, s két-három év múlva úgy fog kinézni, mint korábban.

Arra kérek ezért mindenkit: becsüljük meg, amink van, hiszen az a közösségünké, a miénk. Nem utolsó sorban pedig tartsuk tiszteletben a törvényeket, amelyek ezeket a közös javainkat védik.

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies