Csecsemők hangos nevetésétől, sírásától, illetve szüleik csitítgatásától volt életteli, vidáman ünnepi az újszülöttek köszöntése rendezvény a városháza eskettető termében.
Dunaszerdahely legapróbb polgárait dr. Hájos Zoltán fogadta, és ajándékozta meg az ünnepség keretében.
„Legyenek ezek a szép évek örömteliek és mindannyiuk számára különlegesek” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a gyermeknevelés minden öröme mellett komoly felelősséget és terheket ró a szülőkre, akik azonban mindig számíthatnak az önkormányzatra, amely intézményeiben, bölcsödéjében és óvodájában szeretettel várja a város apró kis polgárait.
Az ünnepi rendezvényen részt vett Bubniak Júlia hivatalvezető, valamint Molnár Tímea, a Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője, illetve az osztály többi dolgozója is.
Az esemény képeit itt, a képgalériánkban tekinthetik meg!
Ezt már olvasta?

Templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepén – augusztus 15.
A héten két kiemelt egyházi és közösségi esemény is várja...

A megye napja szeptember 6-án gazdag programmal várja a kicsiket és nagyokat
Nagyszombat megye egy hónap múlva megnyitja a tudás, a...