Back to top

Az idén taroltak az egészségügyisek

Publikálva: 2016, április 11 - 07:30
A Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola diákjai rendszeresen kapcsolódnak be a Középiskolai Szaktevékenység nevű tevékenységsorozatba, mely az oktatásügyi minisztérium és a belügyminisztérium által támogatott, középiskolások számára szervezett szakmai megmérettetés. A verseny iskolai, kerületi és országos fordulóból áll. Az idén a kerületi fordulót a Nagyszombati Ipari Iskola (Stredná odborná škola, Trnava) szervezte meg 2016. április 8-án.

Iskolánkat 3 csapat képviselte két kategóriában: Egészségügy és gyógyszerészet, illetve Környezetvédelem, földrajz és geológia kategóriákban.
Egészségügyi témával Farkas Franciska és Rajcsányi Noémi IV. osztályos tanulók  3. helyezést értek el. Leadott munkájukban az indokolatlan és túlzott orrcsepp-használat veszélyeire hívták fel a figyelmet. Feltérképezték, hogy a dunaszerdahelyi és galántai  járásban a megkérdezett önkéntesek mennyire váltak rabjaivá az orrcseppek használatának és melyek a leginkább használt készítmények, amelyeket régiónkban használnak. Az eredmények megdöbbentőek voltak. Régiónkban  a megkérdezettek 93%-a állította magáról, hogy rendszeresen és hosszú ideg használ orrcseppeket. Legismertebb orrcsepp a Nasivin, a leginkább használt pedig az Otrivin. Szakdolgozatuk megvédésénél javaslatokat tettek, hogy miképpen lehetne elkerülni, hogy az orrcseppek rabjai legyünk. Néhány a javaslatok közül: maximálisan csak 10 napig használjunk orrcseppet, ha nem javul az állapotunk, keressük fel az orvost; tanuljuk meg a helyes orrfújás technikáját, és ne tévesszenek meg a reklámokban azonnali hatással kecsegtető készítmények hatásai.
A 4. helyen Kukumbergová Claudia és Henešová Miroslava II. osztályos tanulók végeztek, szintén egészségügyi kategóriában, akik az őssejtek gyógyításával foglalkoztak a veleszületett és a későbbiekben kialakult vakság vonatkozásában. Feltérképezték, hogy Dunaszerdahely lakossága mennyire jártas az őssejtkutatás és gyógyítás témában. Végül pedig szórólapot készítettek, hogy kellőképpen informálják a lakosságot az őssejtek és köldökzsinórvér felhasználásáról a gyógyászatban.
A Környezetvédelem, földrajz és geológia kategóriában Regina Földes és Veronika Chodásová III. osztályos tanulók a földrengésekkel és vulkánkitörésekkel foglalkoztak, valamint azzal, hogyan lehet energiát nyerni a Föld mélyén lappangó, több száz Celsius fokos hőből. Megemlítették, hogy tudósok szerint 2020-ra az energiafogyasztásának 60 százalékát vulkanikus geotermális energia adhatja. Végül pedig hazánk geotermális térképét felhasználva tettek javaslatot arra, hogy mire is tudnánk kihasználni a természet kínálta lehetőségeket.
A verseny végén megelégedve és újabb ismeretekkel felvértezve tértek haza a diákok. Egyöntetűen állították, hogy a verseny nemcsak azért volt számukra hasznos, hogy az általuk választott témában otthonosabban mozogjanak, hanem a többi versenyző által prezentált témákból is újabb ismeretekre tettek szert.

Ady Endre Újságírói Diákkör

Ezt már olvasta?

Cookies