Back to top

Az idén Kevinért futunk, aki nem futhat

Publikálva: 2019, szeptember 24 - 10:39
A MAX üzletközpont negyedik éve szervezi meg a MAX Run elnevezésű jótékonysági futást. Ezúttal a 8 és fél éves nagymegyeri Kevint támogathatják az érdeklődők szeptember utolsó vasárnapján.
Az idén Kevinért futunk, aki nem futhat

„Negyedik alkalommal szervezzük ezt a jótékonysági rendezvényt, továbbra is folytatva az eredeti elképzelésnek a megvalósítását, miszerint olyan gyermeket támogathatnak a résztvevők, aki valamilyen egészségügyi probléma miatt nem tud járni és hátrányos családban él” – mondta el Ferenci Ildikó, az üzletközpont menedzsere. „Az idén egy nagymegyeri fiú gyógykezelésére, valamint a mindennapi életéhez nélkülözhetetlen segédeszközökre szánja családja a bevételt.”

Kevin teljesen egészségesen született, járni is kezdett, de másfél-két évesen arra lett figyelmes a családja, hogy furán mozog. Odáig romlott a helyzet, hogy három éves korára járásképtelenné vált. Ami teljes bizonytalanságban tartja őket, hogy a mai napig nincs pontos diagnózis, nem ismerik a járásképtelenség pontos okait. A szakemberek az izomsorvadást kizárták, így reális esély van arra, hogy Kevin sok-sok rehabilitáció után újra lábra tudjon állni. Csakhogy a speciális rehabilitáció nem olcsó, a biztosító pedig nem téríti a költségeit. Jelenleg egy háromkerekű járművel tud segítség nélkül közlekedni, de a decemberben kilencedik életévét betöltő fiú már kinőtte a mostani járgányát.

Kevin családja nagyon örült a megkeresésnek, mint Ferenci Ildikó elmondta, a futáson résztvevők nevezési díjának teljes összegét a gyógykezelésre, a szükséges eszközökre, ha elegendő összeg gyűlik össze, akkor pedig egy új, nagyobb triciklire kívánják fordítani.

Az üzletközpont menedzsere azt is elmondta, hogy a korábbi évek gyakorlatából kiindulva 2019-ben kicsit újítottak a támogatási lehetőségeken is. A korábbi évekhez hasonlóan a futásban résztvevők nevezési díjjal szállnak be a támogatásba, amely az idén egységesen személyenként 5,- euró lesz. Mivel az előző években többen jelentkeztek a regisztrációs pultoknál, akik ugyan egyik futótávot sem kívánták teljesíteni, de pénzösszeggel szerették volna segíteni a gyűjtést, ezért számukra a szeptember végi akción külön standot alakítanak ki, ahol az általuk felajánlott összeggel járulhatnak hozzá a család és természetesen Kevin támogatásához.

 

Amit tudni kell a rendezvényről

  • A MAX Run 2019 – Fussunk Kevinért, aki nem futhat 2019. szeptember 29-én, vasárnap kerül megrendezésre.
  • Nevezni gyermekek esetén 200 méteres, felnőttek esetén 2 és fél, 5 és 10 kilométeres távra lehet.
  • A regisztráció reggel 8.00 órától lehetséges a Hypernova épülete előtti parkolóban.
  • A futás előtt – külön a gyerekeknek és külön a felnőtteknek Dancsó Andi tart bemelegítést.
  • A gyermekek 9.30-kor, a felnőttek – az összes táv esetén egységesen – 10.00 órakor startolnak.
  • Minden futó startcsomagot kap frissítővel, illetve a MAX üzletközpontban érvényes kedvezményekkel, valamint a Minit és az úszori pékség jóvoltából friss péksüteményeket is kóstolhatnak.
  • A befutók éremmel gazdagodnak, illetve a nevezési lapjukkal részt vesznek az utolsó futó beérkezése után rendezett tombolasorsolásban.

„A rendezvényünknek kezdetektől partnere a dióspatonyi Slovakiaring, akik egyrészt nyereményt ajánlanak fel a sorsolásba, másrészt meglepetéssel készülnek a támogatottnak. Az elmúlt két évben sajnos a támogatottak állapotuk miatt nem részesülhettek ebben a meglepetésben, de az idén Kevin egy gyönyörű, napsütéses napon profi versenyző mellett élvezhette ki a száguldást a versenypályán. Mondani sem kell, micsoda öröm volt látni a csillogást az autóimádó srác szemében” – újságolta örömmel Ferenci Ildikó.

A menedzser azt is elmondta, évről évre egyre nagyobb számban vesznek részt a MAX Runon, tavaly 423 futó regisztrált, az egyéb felajánlásokkal együtt 2691 euróval támogathatták Tibikét és családját.

Fussunk az idén Kevinért!

Portálunk a MAX Run 2019 médiapertnere.

Ezt már olvasta?

Cookies