Back to top

Ahol még a szórakozás is nemes ügyet szolgál

Publikálva: 2019, február 19 - 08:12
A Vámbéry Ármin Alapiskolában szervezett farsangi szülői bál évről évre arról szól, hogy a szülői szövetség szórakozással, jótékony módon támogassa az iskolában tanuló gyermekeket, mondta Masszi János iskolaigazgató.
Ahol még a szórakozás is nemes ügyet szolgál

Idén sem volt másképp, hiszen a 34. alkalommal megszervezett bálon amellett, hogy a jó hangulatról és finom ételekről gondoskodtak a vendégek érdekében, de mellette a jótékonysági rendezvényként szervezett bál bevétele minden évben a Horváth Zoltán vezette szülői szövetség által meghatározott támogatásra van fordítva. 

Az elmúlt években ekképp a következő projekteket támogatták részarányosan, az iskolával közösen, és esetenként városi segítséggel: 

– elektronikai tansegédeszközök, 
– iskolai bútorok (padok, székek), 
– sítúra és erdei iskola (2014-ig),
– kulturális programok diákjaink számára,
– Mikulás napi-, gyermeknapi- és farsangi alkalmakkor ajándékok (édesség), 
– az E-pavilon hőszigetelése,
– ablakcsere,
– az iskola műfüves sportpályája kialakítása,
– az iskolai étkezde bővítése,
– az iskola díszcsarnokában található üvegfal cseréje,
– tornatermek felújítása.

Az idei bál bevételéből az alapiskola három legnagyobb szociális helyiségét újítják meg teljesen – a munkálatokat még most februárban, a tavaszi szünetben megkezdik.

A tombolajegyek mellett idén licit is volt – a bál árverési tárgya egy a 2016-os foci EB magyar válogatottjának minden labdarúgója által aláírt és bekeretezett sálja volt, amelyet Németh Krisztián magyar válogatott labdarúgó, az amerikai Sporting Kansas City játékosa ajánlott fel. 

Ezt már olvasta?

Cookies