![fotó: Pázmaneum sajtószolgálat Adni öröm, köszönet a csomagokért!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/dec/13/2023-12-13-m-csomag_pazmaneum-img_4973_fo_0.jpg?itok=jYKq_dgs)
A meghirdetett időszakban a gyűjtőhelyeken számos ajándék, az édesség mellett játék és könyv is, érkezett, amelyeket becsomagolva aztán több családnak tudtak kiosztani a társulások önkéntesei.
A dunaszerdahelyi Városi Hivatalba, a Szociális osztály munkatársainak lett átadva 32 csomag, a Roma Közösségi Központba 17 csomag, majd a Magyar Tannyelvű Speciális Iskolába, és a hátrányos helyzetű családok részére érkeznek még az adventi hetekben csomagok.
Lehetőségünk volt Dunaszerdahely Város Önkormányzata által kialakított Jótékonysági Kuckóban is gyűjteni, amelyért szintén köszönettel tartozunk.
Köszönjük azoknak a gyűjtőhelyeknek is Baranyai élelmiszerüzlet, Robi ABC, Fácán Presszó, Kaviareň Bonjour Kávézó, Itsipitsi könyvesbolt és kávézó, akik vállalták a csomagok gyűjtését.
„Jót tenni öröm, minden időben és minden körülmények között. A gyermekek csillogó szeme mutatja meg igazán, hogy az apró kis szeretet is milyen hatalmas tud lenni. Köszönet jár mindazoknak, akik ehhez csatlakoztak és csatlakoznak az egész esztendőben.” – fogalmaz a Társulás elnöke, Karaffa Attila.
A Pázmaneum Társulás Mikulás csomag gyűjtést szervezett a nehéz sorban élő családok gyerekeinek a Szívből jövő segítség társulással és a Plébániai Karitásszal közösen 2023 november 27. és december 4. között Dunaszerdahelyen.
Pázmaneum sajtószolgálat
fotó: Pázmaneum sajtószolgálat
Ezt már olvasta?
![Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250201_1806082.jpg?itok=RVpuTIRS)
Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet vezetősége és tagsága...
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....