A mintagyűjtést a tudományos akadémia munkatársai végezték a vonatokban és a többi helyiségben. Vizsgálták a személyzet, a mozdonyvezetők által használt helyiségeket, az üléseket, a felületeket, mintát vettek az utazás előtt és után is.
„A mintákat a szállítás során hűtőben tartottuk, és 24 órán belül elemeztük, a betegséget okozó COVID-19 vírust kerestük” – mondta Vladimír Zelník, a Szlovák Tudományos Akadémia biotechnológiai laboratóriumának vezetője.
Kicsit feszülten vártam a kutatás eredményeit. Drámaian csökkent az utasok száma az elmúlt 14 hónapban, de a múlt hónapban fokozatosan visszatért a megszokott helyzet.
Nemzetközi járatokat indítunk, például Splitbe, az üdülővárosba, és járnak a népszerű IC-vonatok is. Gyakrabban takarítjuk a vonatokat, és minden szerelvényen ózonos, hetente kétszer pedig polimeres fertőtlenítést végzünk, aminek hatása hat-hét napon át tart" - mondta Koreň. Hozzátette, hogy a kocsikat, a mellékhelyiségeket, a felületeket etanol- és klóralapú szerekkel fertőtlenítik. A légkondicionálót naponta ellenőrzik. Legalább 24 óránként teljesen kitakarítják a kocsikat.
Zelník megjegyezte, bár a begyűjtött mintákban nem azonosították a vírust, ez nem jelenti azt, hogy nem utazott fertőzött személy a kocsiban.
„Megerősíthetjük azonban, hogy a vírus nem marad meg az általunk vizsgált felületeken, például az üléseken, a szemétkosarakon, a gyakran használt gombokon, a kapaszkodókon és a fogantyúkon. Ez kellemesen meglepett bennünket, és egyértelműen nagyon jó hír, mert azt bizonyítja, az általunk alkalmazott módszerekkel még a vírus maradványait is képesek vagyunk eltávolítani" - mondta Zelník.
Emlékeztetett arra, hogy továbbra is be kell tartani a szigorú higiénia szabályokat, és a vonaton reszpirátort kell viselni.
A ZSSK reklámkampányban tájékoztatja az utasokat a vizsgálat eredményeiről, amelynek címe: Tudjuk, hogy vonattal utazni biztonságos.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
A nyugdíjaspanziók szépkorúit köszöntötték
Karácsony közeledtével a városvezetés mindig meglátogatja...