Beszélgetés Világi Oszkárral, amelyben a DAC tulajdonosa értékeli a 2015-ben történteket, és betekintést nyújt terveibe, céljaiba, a DAC-cal kapcsolatos elképzeléseibe.
Immár második éve áll a DAC élén. Hogyan értékelné az elmúlt tizenkét hónapot?
„Két szezonról beszélünk - egy tavasziról és egy ősziről. A tavaszi nem igazán volt sikeres, hiszen a nyolcadik helyen végeztünk, ami az A csapatot illeti. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az edzőcsere és a játékosállomány miatt is nehezebb helyzetben voltunk, de nagyon fontos időszak volt a csapatépítés terén. Szintén pozitív dolog volt, hogy az U16-os, U17-es és az U19-es korosztályos együttesünk feljutott a legfelső osztályba. Végül is, ha megnézzük az év első hat hónapját itt raktuk le azokat a mérföldköveket, amelyek az őszi és remélhetőleg a következő évek sikereihez szükségesek. Igaz, hogy az A csapat nyolcadik helye nem volt öröm a számunkra, de azt gondolom, hogy az a helyezés megérdemelt volt. Lehettünk volna hatodikak is kis szerencsével, de nem voltunk annyira jók, hogy többet érdemeljünk. Ami az őszt illeti: mind a felnőtteknél, mind az ifiknél erősítettünk és ennek eredményeképp véleményem szerint kiegyensúlyozottabb lett a klub teljesítménye. Már az edzőcsere eredményei is kezdtek megmutatkozni: miután az új szakvezető megismerte a bajnokságot és a csapatot, szerintem taktikailag is sokkal előrébb voltunk már a felkészülési meccsek folyamán is, mint tavasszal. Ennek egy jó kezdés lett az eredménye, majd következett egy hullámvölgy, amelyből sikeresen kilábalt a csapat. A bajnokság őszi részének vége felé - a Zsolna elleni mérkőzéstől számítva - már meggyőző teljesítményt nyújtottunk, és összességében azt gondolom, megérdemelten szereztük meg az ötödik helyet. Több olyan meccsünk is volt, ahol győzhettünk volna, de mindenképpen egy erősebb csapattá váltunk ősszel. A játékstílusunk is formálódott, ami alapvetően a letámadáson és a labdaszerzés utáni gyors támadáson alapul, és ezt már az ellenfeleink is érzik. Az U19-es ifjúsági együttesünk pedig megpróbál korosztálya legfelső osztályában bizonyítani. Vannak jó meccseik és olyanok is, ahol nem jön ki a lépés, de alapjában véve egy erős akaratú, hajtós csapatunk van. A B csapatunk próbálja beilleszteni azokat a fiatalokat, akik az U19-es korosztályból átkerülnek a felnőtt fociba, és még nem kapnak szerepet az A csapatban. Mindenképpen pozitívum, hogy a B csapatunk is profi módon edz - ugyanannyit gyakorolnak, mint az A csapat. Összességében a klub is jobban működik, mint tavasszal, hiszen több a tapasztalatunk, szervezettebbek vagyunk, és a részletekre is jobban odafigyelünk. Azt gondolom, hogy az infrastrukturális lehetőségeinket is figyelembe véve, néha erőn felül is teljesítve, sikerült egy működő klubbot kialakítanunk.”
Ha visszatekintünk az egész évre, akkor lát-e olyan emlékezetes pillanatot, amit ki lehetne emelni?
„Az ember mindig a legutolsó meccsekre emlékszik a legjobban. Például ilyen emlékezetes találkozó volt a Zsolna elleni és a tavaszi, Slovan ellen aratott idegenbeli győzelmünk is. Véleményem szerint viszont az a fontosabb, hogy úgy érzem, tudatosabb focit játszunk, a játékosok érzik a csapat légkörét, és igyekeznek alkalmazkodni. Nem volt olyan összecsapásunk, amikor azt mondhattuk volna, hogy nem küzdöttek a srácok - még akkor sem, ha nem sikerült győznünk. Nem voltak megalázó vereségeink, bárhol - még Trencsénben is - megvolt az esélyünk a pontszerzésre, de néha nem ment a góllövés, az ellenfél pedig elkerülhető találatokat szerzett ellenünk. Ez annak is a következménye, hogy nem vagyunk teljesen koncentráltak, másrészt pedig az ellenfél az egyetlen kínálkozó lehetőségét kihasználja, megbüntet minket, míg nekünk öt helyzet kell a gólszerzéshez. Van mit még tanulnunk, hova fejlődnünk.”
Százalékosan kifejezve mennyire elégedett az ötödik hellyel?
„Magával az ötödik hellyel nyolcvan százalékra vagyok elégedett. A húsz százalék az mindig az, hogy még vannak tartalékaink. De ez benne van, hiszen azt mondtuk, hogy még csak építkezünk. Az építkezés mindig arról szól, hogy minden téglát a helyére kell tenni, az egyes posztokra meg kell találni a megfelelő játékost. Csiszolni kell a játékstílust és tudatossá tenni - ennek viszont idő kell. Az ifjúság esetében azt mondom, hogy ott is nyolcvan százalékra elégedett vagyok a történésekkel, de nagyon sok munka vár még ránk. Mindenképpen fontos lépés az infrastrukturális háttér megteremtése, gondolok itt a pályák kiépítésére, és az edzési feltételek javítására.
Tomislav Maric edzővel milyen az együttműködésük?
„Jó az együttműködésünk. Alapvetően soha nem szólok bele a kezdőcsapat felállításába, a játékstílusba, nem próbálom befolyásolni abban, ki játsszon. Tiszteletben tartom a döntéseit, hiszen ő a szakember. Szerintem kezd ráérezni az itteni légkörre. Egy nagyon ambiciózus, precíz, nagy munkabírású emberről van szó, én pedig mindig becsültem ezeket a tulajdonságokat. Örülök, hogy ő a csapat edzője. Jól teljesít, és ez meglátszik a csapaton is. Ennek következménye volt a szerződése meghosszabbítása.”
Többször is említette már azt a képletet, amelyben a klub építését egy százméteres futáshoz hasonlította. Most hány méternél tartunk?
„Jelenleg úgy tűnik, hogy húsz métert futottunk le, de ha elkészül az infrastrukturális hátterünk, akkor az egy hatalmas előrelépés lesz. Azt gondolom, hogy egyre gyorsabban haladunk előre. Hogy milyen távol jutottunk, az a tavaszi, de még inkább a következő szezonban lesz látható, amikor is működni fog már az akadémia, és meglesznek az edzéslehetőségek. Olyan felkészülési lehetőségeink lesznek, mint egy jó csapatnak.”
Egy épület építésénél lerajzolják az elképzelést, és ezt előre látni lehet. Viszont egy klubnál bonyolultabb a helyzet, hiszen csak képletesen lehet lerajzolni. Ha szavakkal írná körbe az elképzeléseit, akkor milyennek látja a DAC-ot a jövőben?
„Szerintem a klubnak szervezettebbnek kell lennie, de ez az új pályák és a stadion kérdése. Szükséges a szakmai tudás elmélyítése az edzőknél, de ugyanakkor a rehabilitáció terén és a klub egész kiszolgáló személyzete esetében is. Alapvetően a klubnak szüksége van lélekre, klubszellemre, az összetartozás érzésére. Ez abból ered, hogy van egy klubfilozófia, amellyel az emberek azonosulnak. Van egy filozófia, melynek a szellemisége belengi a klubot. A DAC-karácsonykor is látható, érezhető volt, hogy mekkora is a klubunk, de még mindig van hova nőnünk és fejlődnünk. Profi klub szeretnénk lenni, ami azt jelenti, hogy minden részletre oda kell figyelni, és olyan embereket kell alkalmaznunk a klubnál, akik profi módon végzik a dolgukat. Mindenki tudja, mi a dolga és, miért felel. Fontos, hogy a nézőkkel való kapcsolattartásunk is szorosabb legyen. Biztos, hogy az új stadion elkészülte után ez is könnyebb lesz. Úgy vélem, Dunaszerdahelyen jó hangulatú mérkőzések vannak. Tudom, hogy nekünk van a második legmagasabb átlag nézőszámunk, az előző szezon utolsó hat hónapjához képest ezerrel többen látogatják a találkozóinkat, de én azt gondolom, hogy itt még mindig van lehetőség a növekedésre. Nagyon fontos lenne, ha az emberek kijönnének buzdítani a csapatot. A DAC-meccs mindig egy élmény: aki kijön, azt már megfogja az érzés, legközelebb is ki akar látogatni. DAC-meccsre kijönni az egy tett is, kiállni nemcsak a csapat, de a fiatalok mellett is, akik sokat dolgoznak azért, hogy bizonyítsanak, később példaképekké, és persze büszkeségeinkké váljanak. Ugyanakkor ki kell jönni a meccsre, mert érezni a győzelem mámorát csak a stadionban lehet. Élvezni kell ezeket a meccseket, hisz az egész klub ezért dolgozik, hogy örömet és büszkeséget adjon. Aztán van még itt persze sok minden: hogy mennyi saját nevelésű játékos kerül be az A csapatba - valószínűleg ennek is lesz még vonzóereje. Azt gondolom, hogy ennek is eljön majd az ideje, ám addig még nagyon sok mindent kell megtennünk. Kell a tudás, és hogy a professzionális gondolkodás a fiatalokban is benne legyen: hogy ha nem kerülnek be a csapatba, akkor még többet dolgozzanak. Természetesen nekünk is le kell vennünk a rózsaszín szemüveget, mert hiába itteni valamelyik fiatal, de ha nincs mögötte olyan teljesítmény, amilyen kell, akkor nem lehet bevetni az A csapatban. Azt gondolom, hogy még sok minden nincs kialakulva a csapat körül, de az már egy jó hír, hogy felismerjük a hibáinkat és tudjuk, hol nem vagyunk még elég erősek. Ezen kell tovább dolgoznunk, csak ez egy sziszifuszi munka, hiszen ezt mindennap újra kell kezdeni. Ez mindenki számára egy nagyon erős pszichikai megterhelés. Haladunk.”
Kik azok a szponzorok, akikre támaszkodhat a klub építése során, és milyen a jövőkép ezen a téren?
„Fontos lenne egyfajta szponzori légkör kialakítása is, hogy ne én vigyem egyedül a klubot, hanem lenne egy olyan szponzorréteg, akire a DAC hosszútávon támaszkodhat, akik maguknak érzik a klubot. Ebben is előreléptünk az ősz folyamán. Nagyon nehéz támogatót szerezni, hiszen kevés szponzor látja benne a marketingértéket. Pedig a DAC-ban van marketingérték, mert sokan azonosulnak a klubbal. Szépen lassan majd elnyerjük a szponzorok bizalmát. Dolgozni kell a támogatókkal való kommunikáción is. Visszautalva az előbbi gondolatomra: egy új stadionnal biztosan könnyebb új támogatókat szerezni, könnyebb eladni egy skyboxot, mint a mostani stadionban egy VIP-bérletet.”
A múltban nemegyszer kritikusan szólt a szlovákiai sporttörvényekről, illetve a sport támogatásáról, annak lehetőségeiről. Nemrég látott napvilágot az új sporttörvény. Hogyan látja ezt, mennyire jelent előrelépést?
„Olyan, mintha elfogadtuk volna a sport munkatörvénykönyvét. Szabályozza a futballisták jogait, a játékosok klubhoz való viszonyát, és egy halom olyan kötelességet ró a klubra, amelyek előtte nem léteztek. Pozitívum, hogy a nagy szövetségek szabályozottan pénzt kapnak. Lesz egy kulcs, amelyet majd elfogad az iskolaügyi minisztérium, és ez alapján minden szövetség részesedik az össztámogatásból. Viszont a kluboknak ez a törvény a kötelezettségeken kívül semmi mást nem nyújt. Sokkal több kötelezettségünk lesz és magasabb költségeink, mert növekednek a szociális elvezetések. Adott egy keretet a sportnak, de a klubokat nem segítette. Amíg a televíziós közvetítési jogok is ilyen alacsony áron kelnek el, addig nem igazán látom a lehetőséget, hogyan fogunk pénzhez jutni. A környező országokhoz képest nevetséges helyzetben vagyunk.”
A mai kornak megfelelő működéshez egy új stadiont és utánpótlás-akadémiát kell építenünk. Most viszont arról beszélünk, hogy anyagilag teljesen máshol vagyunk, mint például Magyarország. Miből lesz tehát felépítve a klub szükséges infrastruktúrája?
„Azt gondolom, hogy haladunk előre, mindig megpróbáljuk keresni a lehetőségeket, és ezeket kihasználva építkezünk. Úgy vélem, hogy ha Dunaszerdahely új stadiont épít, akkor nekünk is kapni kéne legalább annyi támogatást, mint amennyit mondjuk Kassa vagy Nagyszombat kapott, arányosan vetítve a férőhelyek számára. Úgy vélem, eljön az az idő is, amikor meg kell szólítani a szponzorokat, hogy ők is járuljanak hozzá a stadion építéséhez. Persze egyéni adakozókat is meg kell szólítani.”
A stadion- és az akadémiaépítés folyamatának már látható nyomai vannak. A tervek szerint haladnak a munkálatok?
„Az akadémia építése igen. Azt gondolom, hogy tavaszra meglesznek a pályáink. Négy szabványméretű pályával számolunk. Ezek közül az egyik szintetikus, a másik három pedig természetes borítást kap. Az ilyen háttér kiépítése már komoly lépés, és nem sok csapat büszkélkedhet négy, egy helyen levő edzőpályával. A komfortérzéshez azonban hat pálya kell és egy főépület, amely az edzők számára megteremti a szakmai és rehabilitációs hátteret. Ezt jövő év végére szeretnénk elérni. A stadion jelenlegi helyzete csak egy vicc. Nem más, mint egy improvizáció, amelyben megpróbálunk profi módon viselkedni, de a környezet amatőr. Ha sikerül elérni addig, hogy az akadémia épülete - amelynek a klub szívének kéne lennie - felépül a hat pályával egyetemben, akkor már kicsit elégedettebbek lehetünk. Az már egy jó kiindulási pont lenne a jövőre nézve. A stadion egy nagy kihívás lesz, nagyon komoly erőfeszítéseket fog igényelni, de úgy vélem, megbirkózunk vele.”
„Azon dolgozunk, hogy örömet és büszkeséget adjunk. Ezért is nagyon fontos, hogy az emberek kijöjjenek buzdítani a csapatot. A DAC-meccs mindig egy élmény!”
A DAC-karácsony ünnepségen azt mondta, hogy a DAC egy életérzés. A mindennapjai része lett a DAC?
„Igen, az én és a családom életébe is beépült életérzésként. Minden nap megjelenik a DAC az életemben, akár csak olyan szinten is, hogy valamilyen problémát kell megoldanunk, vagy a klub honlapján olvasom a híreket. Az emberek is kérdeznek a DAC-ról, tehát a mindennapjaimban is megjelenik valamilyen formában a klub. Szerintem az is egy jó hír, hogy szinte mindegyik ember pozitív életérzésként közelít a DAC-hoz, pozitívan látja a klubot. Akik más csapatoknak szurkolnak, még ők is nagyon erősen szimpatizálnak a DAC-szurkolók viselkedésével, a klubban folyó munkával és azzal is, ahogy a klub kifelé képviseli a DAC-világot, életérzést. A szlovák futball pozitív színfoltja lett a DAC; próbálunk új dolgokat megfogalmazni, új trendeket felfedezni és igyekszünk egy újfajta klubfilozófiával profi szinten működni. Azt gondolom, hogy egyrészt ez sok klubnak szolgálhat példaértékkel, másrészt meg nekünk is jó érzés, hogy mások is látják az elvégzett munkánkat, és megpróbálnak hozzánk alkalmazkodni, igazodni.”
Zárásként mit kíván a DAC-családnak 2016-ra?
„Ami nekünk is fontos lenne: hogy tudjuk folytatni a megkezdett munkát. Legyen bennünk elég erő, akarat és a kellő háttér a munkánk folytatásához. Úgy gondolom, hogy a következő év az infrastruktúra kiépítésének az éve lesz. Természetesen az A csapattól is jó eredményeket várunk, de úgy vélem, hogy mindennek eljön az ideje. Azt akarnám mindenkitől, hogy még legyen a türelemmel felénk, és tudjunk örülni ennek a mostani DAC-nak is. Egyfolytában fejlődünk, szervezettebbek, erősebbek leszünk. Ez jó érzés, pláne ha összevetjük magunkat más klubokkal vagy akár a két évvel ezelőtti DAC-cal. Tudjunk örülni ennek. Jöjjenek ki minél többen a meccsekre, hiszen mindent azért teszünk, hogy az emberek élvezzék és büszkék legyenek arra, hogy a DAC táborához tartoznak. Úgy gondolom, a DAC-világot kell erősítenünk. Ha ebben a nézők és a szponzorok személyében partnerre találunk, akkor remélhetőleg sok közös örömünk lesz.”
Forrás: fcdac.sk
