Back to top

Világbajnoki érmeket gyűjtöttek az erőemelők

Publikálva: 2018, szeptember 24 - 18:48
Múlt héten az Egerben megrendezett GPC erőemelő világbajnokságon jártak a dunaszerdahelyi Strongman Club DS versenyzői. Ha már ott jártak, további világbajnoki érmekkel és helyezésekkel gazdagították gyűjteményüket.

A több mint ezer versenyző erőemelésben, fekve nyomásban, felhúzásban és guggolásban mérte össze az erejét.

Hétfőn, az első versenynapon a Lég községet is képviselő Tichy Flórián versenyzett. A -67,5 kg-os kategóriába induló Tichy magasra tette a mércét, mivel kemény küzdelemben aranyérmet szerzett.

Kedden előbb a teen 2 -75 kg-ban induló Méry Csaba képviselte a Strongman klubot, mégpedig kiváló eredménnyel, hiszen a dobogó harmadik fokára állhatott. Aznap további két csapattag mérette meg magát az egyik legsűrűbb mezőnyben, a -82,5 kg-sok közt. Karácsony Péter komoly combsérüléssel vágott neki a versenynek, és az előkelő 8. helyen végzett, míg klubtársa, Nagy Mátyás ugyanebben a kategóriában hetedik lett. Márk András, a klub elnöke azt is elárulta, hogy Matyinak ez még csak a harmadik versenye, így a jövőben biztosan többször hallunk majd róla.

Csütörtökön a csapat egyik legtehetségesebb ifjú titánja, Méhes Erik állt versenybe a teen 2 +140 kg-os kategóriában. A fiatal versenyző ismét bebizonyította rátermettségét, az idén már negyedszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Vasárnap felhúzásban, a teen 3 -90 kg-os kategóriában indult Untermayer Adrián. Mi sem bizonyította jobban felkészültségét, mint a megszerzett aranyérem.

A dunaszerdahelyi Strongman Club DS csapata összességében 3 arany- és 1 bronzéremmel érkezett haza az egri világbajnokságról.

Gratulálunk a csapatnak és a felkészítőknek!

fotó: Strongman Club DS

Ezt már olvasta?

Címkék: strongman
Cookies