Back to top

Vigyázzunk az örökölt kincsünkre, a környezetünkre

Publikálva: 2021, július 10 - 12:58
A Green Kukkonia konferencián második alkalommal találkoztak a Kukkonia Polgári Társulás szervezésében azok az érdeklődők, akiknek fontos a fenntartható társadalom, a fenntartható életkörnyezet, és tenni is szeretnének érte.
Vigyázzunk az örökölt kincsünkre, a környezetünkre

A konferencia közönségét Jung Erika köszöntötte, majd ismertette a konferencia vezérfonalát, a zöld életkörnyezet megtarthatóságának, a minimalista hulladékgazdálkodás a fontosságát, melyről az előadók valós történeteken keresztül beszéltek.

Világi Oszkár, a polgári társulás alapítója megnyitó beszédében kiemelte, fontos nemcsak előre, hanem vissza is tekinteni, hogy lássuk, honnét indultunk, hová jutottunk - a múlt sikerei és sikertelenségei egyaránt álljanak előttünk, hogy azokból okulhassunk - fejtette ki beszéde elején Világi.

Mint mondta, a társulás létrejöttének az volt az alapja, hogy régiónkban rá kellett jönni arra, ha mi nem segítünk magunkon, más nem fog. Ezért aztán az együtt gondolkodást, a közös cselekvést tűzte ki célul a Kukkonia Polgári Társulás. Az idén másodszor megszervezett konferencia is ezt az elképzelést folytatja, erősíti.

A jövővel kapcsolatban megjegyezte, olyan tevékenységekre van szükség, amelyek következtében régiónk úgy képes fejlődni, hogy nem emészti fel saját magát.

„Örököltünk kincseket: a földet, a tájat, az éghajlatot. Ezt azért kaptuk, hogy vigyázzunk rá - nem szabad úgy élnünk, hogy ami körülöttünk van, azt elpusztítsuk“ - mondta az alapító.

Ahhoz pedig, hogy tehessünk érte, a realitás talaján maradva kell elképzelni a jövőt, és minden nap tenni kell érte.

A pénteki konferencián olyan példákat láthattak, hallhattak a jelenlévők, amelyet más elkezdett, majd megvalósított. Ennek hasznosságára hívta fel a figyelmet Világi Oszkár - hogy tudjunk ezekből a példákból tanulni, hogy azt egészében, vagy részben felhasználva saját környezetünkben előbbre tudjunk lépni.

„Erőt kel meríteni abból, hogy más régiókban, más emberek ugyanúgy tesznek a saját környezetükért. Ezért tovább kell folytatni az együtt gondolkodást, az együtt cselekvést - ez a fő célja a mai konferenciának“ - mondta Világi Oszkár.

Ennek az együtt gondolkodásnak a szellemében folytatódott a konferencia, ahol hazai és külföldi előadók mondták el saját tapasztalataikat, adták át azt a tudást, amit ők már megszereztek.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Címkék: Kukkónia
Cookies