Ferenci Ildikó, az MAX központ menedzsere örömét fejezte ki, hogy a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egyletével közösen 2019-ben is részesei lehetnek a sokak életét megmentő rendezvénynek. Tájékoztatása szerint az idén is reggel 8 órától 12-ig adhatják vérüket az önkéntesek, melyben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Transzfúziós Szolgálata munkatársai segédkeznek. A véradókat viszont már fél nyolctól várja tárt kapukkal az üzletközpont, ekkortól érkezhetnek az önkéntesek, hogy a regisztráció, majd a kivizsgálás után adhassanak vért. „A MAX szórakoztató és üzletközpont összes bejáratát megnyitjuk 7.30-kor, és természetesen az autóval érkezők számára is nyitva áll parkolóházunk” - mondta el portálunknak a menedzser. „Eddigi tapasztalataink alapján 10 óráig fogadjuk a regisztrációkat, vagy ha reggel kevesebben érkeznek, akkor addig a létszámig, amelyet a transzfúziós szolgálat vezetője határoz meg. Ahogy a korábbi években, az idén is a központunkban található Cinemax legnagyobb mozitermében zajlik majd a véradás. Mivel itt 14 órakor kezdődik a délutáni vetítés, a termet pedig 13 óráig el kell hagyni, így a véradás időkorláthoz van kötve - ennélfogva a fogadható véradók száma is korlátozott. Bízom benne, ahogy a korábbi években, az idén is nagy érdeklődés mellett zajlik majd ez a jótékony célú rendezvény.”
Nagy Dagmar, a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egyletének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy reálisan körülbelül 70 embertől lehet vért venni egy ilyen akción. Ugyanakkor több regisztrációt fogadnak be, mert nem biztos, hogy a jelentkezők mindegyike adhat is vért. „Elég egy közelmúltban elszenvedett sérülés, vagy végrehajtott tetoválás, esetleg nemrég átélt betegség, és máris nem lehet biztonságosan vért venni az adott személytől. Több kritériumnak kell eleget tenni ahhoz, hogy vért vehessenek a jelentkezőtől.” Szerencsére az az utóbbi évek tapasztalata, hogy magas arányban adhatják vérüket a segítő szándékú érdeklődők. A területi egylet vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy sikeres kampányt folytatnak a fiatalok körében is, így évente átlagosan 10 körüli az első alkalommal vért adók száma ezen a rendezvényen.
Ne feledjék, az idén is segíthetnek másokon, vérüket adhatják ajándékba a MAX üzletközpont Bálint-napi véradásán február 17-én, vasárnap.
Ezt már olvasta?
A háztartások fellélegezhetnek, 2025-ben nem változik a gáz és távfűtés ára
Változatlan marad – a 2023-as árszinten rögzül – jövőre a...