Back to top

Véget ért a szünidő, kezdődik a tanév a Kodályban is

Publikálva: 2018, szeptember 3 - 11:51
Sokan gondolatban még bizonyára a vízparton vagytok, de el kell fogadni azt a tényt, hogy véget ért a szünidő, kezdődik az iskola - köszöntötte Ibolya Olivér, az iskola igazgatója a diákokat.

A gyerekekhez szólva arra kérte őket, hogy segítsenek ők is. Segítsék a pedagógusokat abban, hogy tovább fejleszthessék képességeiket, hogy tovább tudják adni nekik a tudást. Az iskolában ugyanis az a jó, ha elégedetten megy haza diák és tanár egyaránt, másnap pedig mosolyogva lépi át újra az iskola küszöbét.

Az igazgató külön köszöntötte az elsősöket, akiknek ez a nap mérföldkő az életükben. Az aggódó szülőket pedig megnyugtatta, hogy jól döntöttek, amikor a Kodályba íratták csemetéjüket, hiszen az iskola tanárai mindent megtesznek majd azért, hogy okos, intelligens tanulók váljanak gyermekeikből. Kérte a szülők segítségét, hogy kommunikáljanak az iskolával, mondják el, ha valamit másképpen gondolnak, de azt is, ha elégedettek. Kiemelte az idén végzősöket, nekik sikeres tanévet kívánt, hogy szép emlékekkel távozzanak az iskolából.

A kollégákat arra kérte Ibolya Olivér, hogy továbbra is dolgozzanak együtt a közös célért, hogy tanítványaik sikeresek legyenek a tanulásban, a versenyeken, és második otthonuknak tekintsék a Kodály alapiskolát.

A. Szabó László, alpolgármester a városi önkormányzat és a saját nevében is üdvözölte a megnyitón résztvevőket. Nem óhajtott hosszú beszédet tartani, inkább az iskolához fűződő személyes kötődéséről beszélt. Hiszen ide járt ő is, de tanárként itt volt az első munkahelye is, és mindig szívesen jött vissza, szívesen segített mindenben. A szülőknek gratulált ahhoz, hogy jó iskolát választottak: jók a pedagógusok, a gyerekek anyanyelvükön tanulhatnak, ami által a leginkább lesznek nyitottak a körülöttük lévő világra. Azt kívánta, hogy ide mindig szívesen jöjjenek - akár a későbbiekben is -, hiszen itt mindig szívesen fogadják őket.

Ezután, már hagyományosan egy újabb képet lepleztek le - ezúttal a két első osztály tanító nénije -, mégpedig Dunaszerdahely ismert személyiségének, Kondé Miklós püspöknek az arcképét.

Az ünnepi beszédek és a kultúrműsor után a diákok osztályfőnökeik vezetésével az osztálytermekbe vonultak, a kis elsősök pedig megkezdték megismerni a számukra új iskolát, és az új világot, a könyvek és a tanulás világát.

Képgalériánk a megnyitón készült.

Ezt már olvasta?

Cookies