
A Kukkonia Liga Sportnapon a futball mellett a család, az összetartozás és a gyerekek öröme kerül a középpontba.
Sporttal, közösségi élményekkel és kísérőprogramokkal várják az érdeklődőket a szombati rendezvényen, amely már reggel nyolc órától regisztrációval veszi kezdetét. Az ünnepélyes megnyitót követően egész nap mérkőzések zajlanak majd, miközben a látogatók számos színes program közül válogathatnak.
A nap egyik kiemelt eseménye a DAC Akadémia és az ETO Akadémia U10-es csapatainak találkozója lesz, de a sportválasztó program (a lenti képen található klubok mutatkoznak be rajta), az arcfestés, valamint az ügyességi játékok is a családok és a fiatalok kikapcsolódását szolgálják. A szervezők emellett véradással is készülnek, amely délelőtt kilenc és dél között zajlik majd.
Különleges élményt ígér a DAC 1904 és az ETO FC Győr játékosaival, edzőivel szervezett beszélgetés, amelyet autogramosztás követ az edződomb előtt. A programot délután ünnepélyes díjátadó zárja.
A vasárnapi sportnap részletes programjáról korábban itt írtunk.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Egészség, családi élmények és Charlie – gazdag programmal érkezik a vásár péntekje
Szeptember 25-én az egészséges életmód, a...
Vásárinfók: Milyen gyermekprogramok lesznek a 44. Csallóközi Vásárban?
A legkisebbekről sem feledkeznek meg a 44. Csallóközi...
