És nem csak engem, hanem a régióban élők ezreit kíséri el évről évre az a rendezvény, amely nélkül nem tudjuk elképzelni a szeptembert. Megéltünk már esőt, szelet vagy épp kellemes, napsütéses időt – s közben a vásár hatalmasat fejlődött. Tudjuk, felmentek az árak is (sokan panaszkodnak is emiatt), de azok máshol is... Egyvalami azonban, a legfontosabb, nem változott: a vásár marad az a helyszín, ahol találkozunk egymással.
Kortól, érdeklődési körtől függetlenül összefutunk és csevegünk régi osztálytársakkal, kollégákkal, barátokkal és barátnőkkel, ismerősökkel. Egy-egy koncert során észrevesszük a régi szomszédot, az egykori tanárt, aztán lehet egy-egy találkozás alkalmával el is fordulunk, mert ilyenek is vagyunk. Ez a szeptemberi hosszú hétvége alkalmat nyújt a kimozdulásra – egy járás, sőt, egy annál is tágabb régió közös kikapcsolódására. Mindenki kedve, ízlése, lehetőségei szerint vesz benne részt, de a közel négy évtized alatt megmaradt annak a rendezvénynek, amely mindnyájunké.
A Csallóköz szívében ezt is jelenti Dunaszerdahely legnagyobb kültéri programja, amely kapcsán csak azt kívánom olvasóinknak, hogy az idén is szerezzenek új, kellemes élményeket, szórakozzanak egyet szeretteik, barátaik társaságában még odakint a hidegebb napok előtt. S hogy ne maradjanak el a kellemes találkozások.
Rajkovics Péter
főszerkesztő
Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/15.számában.
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (szeptember 27-29.)
Egy szlovák-cseh dráma a hét magyar szinkronos újdonsága...