Több mint 70 dunaszerdahelyi illetőségű gyermek született 2023 áprilisa és augusztusa közt, őket és szüleiket várta ünnepi köszöntésre a város.
Előbb a tavaszi babákat üdvözölte Tilajčík Edit az önkormányzat nevében, köszöntötte Karaffa Attilát és Puha Györgyöt, Dunaszerdahely alpolgármestereit, valamint az oktatási, kulturális és szociális osztály munkatársait.
„A gyermeki boldogság olyan, mint a napfény, mindenkit megvilágít. A gyermek mosolya az élet legnagyobb kincse, ezt a kincset élik meg önök nap mint nap“ - köszöntötte a megjelenteket.
„Egy kisbaba mosolyában felfedezzük a pillanat örömét, szemében meglátjuk a holnap ígéretét, érintésében megérezzük a szeretet csodáját. Az újszülött érkezése mindig öröm, megváltozik minden, a dolgok átértékelődnek, átlényegülnek, az aggódás és a boldogság a szülőket még inkább összekötik“ - emelte ki köszöntő beszédében Karaffa Attila, majd jó egészséget, boldogságot kívánva arra kérte a gyermekeket, mindig szeretettel gondoljanak szülővárosukra, Dunaszerdahelyre.
A múlt tavasszal születettek után a tavaly nyáron világra érkezett babák köszöntése következett.
Őket Puha György alpolgármester üdvözölte: „Kedves szülők! Pár hónapja életük legcsodálatosabb pillanatait élték át, ezt a csodát szeretnénk önökkel megünnepelni. “
A szülők öröme mellett a felelősség és sok kötelesség is szerves részévé válik egy kisbaba érkezése után a közös életnek, ehhez kívánt Puha György töretlen egészséget, véget nem érő boldogságot szeretteik és családjuk körében a kis ünnepelteknek.
Az ünnepi beszédek elhangzása után a város ajándékát kapta meg minden jelenlévő baba, miközben szüleik aláírták a város krónikáját.
A köszöntő kultúrprogramját ezúttal B. Tóth Katalin énekesnő szolgáltatta. A csodálatos dallamok szeretetteljes előadása bizony a kis lurkókat is megszólította, többen közülük táncra perdülve hallgatták a szép előadást.
A babaköszöntőn készült további felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Polgári est Esterházy János tiszteletére
A Pázmaneum Társulás és a Csallóközi Múzeum tisztelettel...