Back to top

VándorLáss - Szőnyi Ferenc, a „racemachine”

Publikálva: 2019, január 19 - 09:45
A 2018-as év Szőnyi Ferenc számára a rekordok megdöntéséről szólt. 2017-es idején javítva júniusban ismét meghódította a Himaláját, augusztusban sikert aratott Svájcban majd Amerikába utazott, hogy mindössze nem egész 10 nap alatt teljesítsen egy tízszeres ironmant.
Esemény időpontja: 
Szerda, 2019, február 6 - 19:00
Helyszín: 
Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ
Belépő: 
Tetszőleges felajánlás formájában

Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén, hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni. Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt. Az első dupla ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett Bonyhádon), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat. A következő évben a hazai sikerek után több külföldi ironman versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérve megnyerte a versenyt, a megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben.

A beszélgetést vezeti - Kovács-Kovi-Zoltán

Cookies