
Elsőként a Vámbéry Ármin Alapiskolába került a városi médiavállalat, a Perfects gondozásában megjelent dunaszerdahelyi kifestőből, valamint a Dunaszerdahely jeles személyiségeit bemutató kiskiadványokból. Az alapiskolában Masszi János igazgató fogadta a vendégeket, megköszönve a gyerekek számára érkezett ajándékokat.
„Fontos és értékes segédanyagok ezek minden vámbérys diák számára, hiszen tudjuk, az oktatási folyamat több területén is haszonnal tudják majd a gyerekek ezeket forgatni”
– fogalmazott Masszi János, aki szerint a Vámbéry Alapiskola mindig is fogékony és érzékeny volt a lokálpatriotizmus erősítésére, illetve a helyi értékeknek, valamint a regionális ismereteknek a megjelenítésére az iskolában.
Több osztályban a vendégek szét is osztották a hasznos ajándékokat.
A. Szabó László alpolgármester elsőként azt kérdezte a gyerekektől, kik azok, akik szeretik Dunaszerdahelyt, majd mikor az összes kéz a magasba lendült, arra kérdezett rá, kik azok, akik mindent tudnak, de legalábbis minél többet szeretnének megtudni városunkról. A gyerekek lelkesedését A. Szabó László örömmel nyugtázta, hozzátéve, hogy
„most erre mindannyiótoknak lehetősége lesz, hiszen Nagy Attila helytörténész azért állította össze a számotokra ezeket a helytörténeti anyagokat, hogy tovább bővíthessétek az ismereteiteket Dunaszerdahelyről” –
mondta, kiemelve, hogy a kifestő segítségével a város épületeire csodálkozhatnak rá a gyerekek, míg a város jeles személyiségeiről, akik közül csak néhányat tudtak felsorolni, sokkal többet tudhassanak meg.
Nagy Attila helytörténész (portálunk főszerkesztője) ugyanerre mutatott rá:
„abban a füzetben, amelyet megkaptatok, Dunaszerdahely mintegy félszáz jeles személyiségét ismerhetitek meg. Közöttük ott találhatóak ismert tudósok, közéleti személyiségek, de például egy tábornok is. Van kire és mire büszkének lenni – erre szeretné felhívni a figyelmet mindkét kiadvány.”
A Vámbéry Alapiskolában ma és hétfőn 300 kifestőt és 680 brosúrát osztanak szét, majd a következő hetekben városi óvodákba, illetve a Szabó Gyula, a Kodály Zoltán és a Szent János Egyházi Alapiskolákba kerül további többszáz kifestő és több ezer, jeles személyiségeinket bemutató kiskiadvány.
Az iskolásoknak szánt helytörténeti kiadványoknak készül a szlovák nyelvű változata is.
A mostani átadással azonban még nem zárult le az identitáserősítő és ismeretterjesztő sorozat, hiszen, mint ígérik, a 2022-es Kondé-emlékév nem csupán a történelem szerelmeseinek, de a dunaszerdahelyi gyerekeknek is sok meglepetést tartogat még...
Ezt már olvasta?
Új, vandálbiztos ruhakonténerek érkeznek Dunaszerdahelyre
Dunaszerdahelyen egyre nagyobb gondot okoz a...
Hozzájárulás fogászatra, szemüvegre vagy gyógyszerekre? Menjen el szűrővizsgálatokra!
Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) célzott...
