A Ligás Klubok Uniója megszavazta a Fortuna Liga modelljének változását, ha pedig március 14-én a végrehajtó bizottság is jóváhagyja, már a 2017/2018-as évadtól jöhet az új rendszer.
„A jelenlegi rendszer nem igazságos, a csapatok fele több hazai mérkőzést játszik, mint a másik hat együttes. Valakivel egyszer találkoznak otthon és kétszer idegenben. A másik ok a változás miatt a bajnokság vonzóvá tétele. Az új rendszer érdekes lehet a szurkolók, a közvetítések, a támogatók és maguk a csapatok számára. A javaslat teljes támogatást kapott a klubok részéről.“ – nyilatkozta a Ligás Klubok Uniójának igazgatója, Michal Mertinyák.
Az új rendszer alapján a csapatok az alapszakaszban 22 mérkőzést játszanak egymás ellen, egyszer otthon, egyszer idegenben. Ezután a tabella két részre osztódik, az első hat csapat a bajnoki címért, az utolsó hat a kiesés ellen küzd tovább. Ez további tíz mérkőzést jelent és az alapszakasz összes pontja beleszámolódik.
A lebonyolítási rendszer fontos része lesz a rájátszás, amely további izgalmat hozhat. A bajnokság utolsó helyezettje automatikusan kiesik az élvonalból, az utolsó előtti pedig megmérkőzik a második liga második helyezettjével.
Abban az esetben, ha a Szlovák Kupának győztese a tabella első három csapata közül kerül ki, a negyedik Európa ligás helyről is rájátszás dönthet.
Forrás: sportolunk.sk
Ezt már olvasta?
Gólgazdag mérkőzések a 2. Csallóközi kézilabda kupán
Öt csapat közreműködésével zajlott a „2. Csallóközi...
IPPON Karate Klub: Két tucatnál több érem Aranyosmarótról
Szombaton, november 23-án Aranyosmaróton szervezték meg a...