Back to top

A vállalkozók felélték tartalékaikat, üzletnyitást és a gyors oltást szorgalmaznak

Publikálva: 2021, március 11 - 13:26
A vállalkozók az ország lakosságának mielőbbi beoltását, a vállalkozói környezet javítását és az adminisztrációs terhek csökkentését sürgetik, derül ki a körükben megvalósult felmérésből, melyet az INEKO intézettel együttműködve a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) végzett február folyamán.
A vállalkozók felélték tartalékaikat, üzletnyitást és a gyors oltást szorgalmaznak

A járvány a megkérdezettek véleménye szerint rendkívüli mértékben rontotta a vállalkozások feltételeit, s amennyiben megismétlődne a tavalyi helyzet, a válaszadók felének elmondása szerint már csak néhány hónapig, maximum egy évig volnának képesek fennmaradni.

Tíz megkérdezettből heten úgy gondolják, hogy a vállalkozói környezet az elmúlt évben rosszabbodott, négyből hárman azt válaszolták, hogy a járvány tavaly veszélybe sodorta a vállalkozásukat. A leggyakoribb okok között azt sorolták fel, hogy termékeik iránt csökkent a vásárlók, megrendelők érdeklődése, de nagyban hozzájárultak a járványügyi korlátozó intézkedések és mindebből adódóan a tartalékaik kimerülése is.

A járvány hatásainak felszámolására a leghatékonyabb eszközként javasolták a lakosság oltásának mielőbbi megvalósítását, az üzletek, üzemegységek, iskolák megnyitását és a járvány miatt veszélybe került vállalkozások közvetlen állami támogatásának növelését és kiszélesítését.

A megkérdezettek hosszabb távra javasolt vállalkozásbarát lépésként sürgették a vállalkozói környezet javítását és az adminisztrációs terheik csökkentését, továbbá a korrupció visszaszorítását, a törvény előtti egyenlőség érvényesítését, a jogérvényesítés lehetőségeinek javítását, az adó- és járulékterhek csökkentését, a veszteségek kompenzációjának igazságosságát, valamint a fogyasztói és vagyon után fizetendő (helyi) adók csökkentését.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)

Ezt már olvasta?

Cookies