Kis Zoltán közölte, a vakcinák soha nem nyújtanak százszázalékos védettséget, de a 90 százalék is nagyon jó eredménynek tekinthető.
A vírus azonban nem fog eltűnni, velünk marad, vagyis meg kell tanulni együtt élni vele – tette hozzá. Annál is inkább – folytatta –, mert a koronavírus jellemzője, hogy az immunrendszerünk hajlamos elfeledkezni róla.
Ez pedig azt jelenti, hogy a fertőzést többször is el lehet kapni, vagyis a vakcinát várhatóan azoknak is többször be kell majd adni, akik már átestek a fertőzésen – figyelmeztetett.
Arról is szólt, hogy a karácsonyi készülődés során különösen ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására a bevásárlóközpontokban. Ezek ugyanis kritikus pontjai lehetnek a vírus terjedésének – mondta a szakember.
mti/felvidek.ma
Ezt már olvasta?
Karácsonyi hangulatban a nyugdíjasklub tagjaival
Megtelt a dunaszerdahelyi nyugdíjasklub csütörtök délután...