Vajda Barnabás: Emlékbeszéd a Nemzeti összetartozás napján

Tisztelt - Kedves Egybegyűltek!

A Nemzeti összetartozás napján két dologról emlékezünk meg.

Egyfelől arról, hogy 1920. június 4-én a Magyar Királyság területének kétharmadát és lakosainak 60%-át elveszítette. Egyúttal kifejezzük a magyar nemzethez való tartozásunkat, és hálát adunk Istennek, így pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének az ünnepén, hogy 102 éve megtart minket magyarnak, őseinket és minket, itt a szülőföldünkön.

Kedves Egybegyűltek!

Az első világháború végén, amit akkoriban nagy háborúnak neveztek, újrarendezték Európát. Újrarendezték politikai és területi értelemben is. 1919 júniusában a békekonferencia legfőbb szervei Párizsban eldöntötték és jóváhagyták, hogy milyen feltételek mellett fogják újrarendezni a kontinenst. A döntésekben figyelembe vették a háború végi hatalmi viszonyokat, az addigi szerződéseket, az addigi ígéreteket, a titkos megegyezéseket és így tovább.

1920 elején a magyar delegáció Párizsba utazott, hogy reagáljanak a békekonferencia tervezett intézkedéseire. Ebben a delegációban részt vett mások mellett Apponyi Albert, Bethlen István, Teleki Pál.

Hogyan reagáltak Apponyiék arra, hogy a Magyar Királyság elveszítette területének kétharmadát és lakosainak a 60%-át? Hogyan, mivel tudtak érvelni ellene?

Egyértelműen végzetes nemzeti sérelemnek tartották és érvekkel, statisztikai adatokkal szálltak vele szembe. Érveltek azzal, hogy a történelmi Magyarország részekre szakításával felbomlik egy addig jól működő gazdasági egység. Érveltek Magyarország hegy- és vízrajzával, amely rendkívül előnytelen helyzetbe hozta Magyarországot, megfosztva a hegyeitől, a vízforrásaitól, az érclelőhelyeitől stb. Érveltek Magyarország biztonságával, pontosabban a felszabdalásra ítélt ország sérülékeny biztonságpolitikájával. Érveltek a magyar kultúrfölénnyel. Érveltek azzal, hogy Magyarország évszázadokon át a kereszténység védőbástyájaként védte Európa délkeleti részét a muszlim előrehatolással szemben.

Miután a békekonferencia legfőbb szervei Párizsban meghallgatták a magyar delegációt, Apponyiék hazautaztak. Hazautazásuk után az Országgyűlésben beszámoltak az útjukról. És végül azt javasolták, hogy azt el kell fogadni.

Szeretném megjegyezni, hogy a delegációban olyan emberek voltak, akik nemcsak rendkívül nagy befolyással bírtak Magyarország politikájára, hanem a magyarságuk is megkérdőjelezhetetlen volt. Apponyi Albert, Bethlen István, Teleki Pál. Egy rangidős és elismert Monarchia-beli politikus és két későbbi miniszterelnök. És mégis: ők is azt javasolták az Országgyűlésnek, hogy a békefeltételeket el kell fogadni. Mert az adott pillanatban nem láttak semmilyen más lehetőséget.

Ám azt is tudjuk, hogy a trianoni békét annyira súlyosnak és annyira igazságtalannak tartották, hogy azt személyesen nem ők írták alá. Így került sor arra, hogy a békeszerződést a Grand Trianon kastélyban Bernárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írták alá

1920. június 4-én, tehát ma éppen 102 évvel ezelőtt.

A Trianon utáni Magyarország 283.000 négyzetkilométerről 93.000 négyzetkilométerre (vagyis a harmadára) zsugorodott. Az ország lakossága 18 millióról 7.6 millióra csökkent, tehát a Magyar Királyság lakosainak 43%-a maradt az új, Trianon utáni országban.

Ezeket a számokat mindenki, mindenki súlyos fájdalomnak érezte. 1920. június 4-én Magyarországon az üzletek és az iskolák bezártak. Az újságok gyászkeretes címlappal jelentek meg. Százezres tüntetés volt Budapesten és országszerte. Az óriási tiltakozás ellenére: a magyar Országgyűlés 1920 végén törvénybe iktatta, tehát elfogadta a trianoni békeszerződést.

Kedves Jelenlévők!

Trianonról rengeteg ismeretünk van. Mi volt? Hogyan lehetett volna másként? Trianonról szakavatott történészek egész sora írt egészen kiváló munkákat: Romsics Ignác, Zeidler Miklós, Popély Gyula, vagy Ablonczy Balázs, aki egy, az MTA által felállított történészi munkacsoportot vezet, hogy felkutassanak minden hozzáférhető forrást.

A kutatók jelenleg is készítik azokat a sokkötetes munkákat, amelyek a levéltárak anyagait dolgozzák fel, feltárják az állami és a magán iratokat, a kutatók megtalálták a magyar delegáció párizsi vonatjegyeit, a szállásfoglalási igazolásait és így tovább. Az első világháború után például létezett egy olyan csehszlovák terv, hogy Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot egy folyosó köthetné össze a tenger felé. Ez a folyosó Ausztria és Magyarország között húzódott volna abból a célból, hogy elzárja Magyarországot Ausztriától. Egy korridor terve, ami tényleg létezett.

Trianonról nagyon-nagyon sokat lehet tudni. Biztos vagyok benne, hogy Önök között sokan nagyon sok mindent olvastak, láttak, hallottak Trianonról. Nemcsak a magyar dolgokról, hanem arról is, hogy mik voltak a francia, a brit, a cseh stb. szándékok, célok, érdekek.

Egy dolog az, amit történetileg tudunk, tudhatunk Trianonról. De Trianon nemcsak az, amit tudunk róla. Hanem az is, amit érzünk róla vagy iránta. Trianonnak a magyarok között van egy bizonyos emlékezete. És ez az emlékezet többek között azt kérdezi tőlünk, hogy mit lehet kezdeni Trianonnal.

Trianon egységesen és mélységesen igazságtalan volt a korabeliek számára. A magyarok, de a külföldiek is tudták, és nem egyszer el is ismerték, hogy a döntés igazságtalan volt. A mi szempontunkból talán az a legfájóbb, hogy több millió magyar más nép fennhatósága alá került, ahol ráadásul rendszeresen éreztetik velünk, hogy nem az államnemzet polgárai vagyunk.

Én nagyon valószínűnek tartom, hogy a Magyar Királyság területét és eszméjét felszámolni szándékozó politikusok úgy hitték és úgy remélték, hogy 102 év múlva már nem lesznek itt magyarok.

És tényleg. Nem teljesen magától értetődő, hogy ma itt vagyunk. Nemcsak az Eduard Benešek tettek sokat azért, hogy ma ne legyünk itt. Hanem a Kun Bélák és a Kádár Jánosok is sokat tettek érte, hogy ne legyünk itt. Ha megvalósultak volna bizonyos csehszlovák, román, szerb és bizonyos magyar politikusok tervei, akkor ma, 102 évvel később, nem lenne lehetséges, hogy 4-5 generáció után is itt legyünk.

Mégis itt vagyunk, mert az apáink és az anyáink, a déd- és nagyszüleink egyenes gerinccel megmaradtak magyarnak.

A történeti emlékezet szempontjából Trianon az emberek egy körében ma is felháborodást kelt, mert annak a szimbóluma, hogy mélységes igazságtalanság történt a magyarsággal. De nézzünk szembe őszintén: A mai magyarok egy másik körében 1920. június 4-e nem vált ki semmit. Közöny. Trianon kapcsán az emlékezet megosztott.

Az anyaország határain túl élő számbeli kisebbségek mindig sérülékenyebbek. Szükségünk van a támogatásra. Ha pedig az anyaországban is torzsalkodások vannak, azt rossz látni. Rossz látni és érezni, hogy Szlovákiában veszélynek tartanak bennünket vagy támadnak minket. De ugyanolyan rossz látni azt is, ha Magyarországon tartanak minket gondnak-bajnak.

Magyarország épp ezt a határon túl élő magyarok iránt vállalt felelősséget, ezt a velünk érzett szolidaritását fejezi ki a Nemzeti összetartozás napján. Mi pedig a magyar nemzet kulturális egységéhez való tartozásunkat fejezzük ki vele.

Kedves Egybegyűltek!

Engedjék meg, hogy emlékbeszédemet annak a nemzeti éneknek a felidézésével zárjam, amely – úgy érzem – a legméltóbb a mindnyájunkat meghívó Pázmaneum Polgári Társulás céljaihoz és szellemiségéhez.

Azok az éneksorok, amelyeket idézni fogok, és amelyek valószínűleg derék pannonhalmi bencések tollából születtek a 17. században, nekem személyesen is érzelemdús élmények minden alkalommal, amikor katolikus testvéreinkkel együtt ünnepelhetem például Szent István ünnepét. Énekelni nem fogom, és nem is a legismertebb sorait idézem, de hiszem, hogy sokan érteni fogjátok:

,,Vedd el országodról – ezt a sok ínséget,
Magyar nemzetedből – a hitetetlenséget.

Magyarországról – Édes hazánkról,
ne feledkezzél el – szegény magyarokról.”

Kedves Barátaim, tudjuk-e ünnepelni a Nemzeti összetartozás napját méltóbban, mint ezekkel a sorokkal, amelyek ,,a keresztény erkölcs szellemében erősítik a nemzeti identitásunkat”, ami a Pázmáneum fő küldetése? Szeretném mindannyiunk nevében megköszönni a Pázmaneum Polgári Társulásnak, hogy végzi ezt a közösségi szolgálatot, gondol rá és tesz érte, hogy a Nemzeti összetartozás napját itt Dunaszerdahelyen is méltó módon megünnepeljük.