Back to top

Vágsellyén lett dobogós a HC DAC U14-es csapata

Publikálva: 2021, augusztus 19 - 08:29
A HC DAC Dunaszerdahely utánpótlás csapatai is elkezdték a felkészülést, amelynek keretén belül az U14-es csapat a vágsellyei kézilabda tornán vett részt augusztus 18-án, ahol harmadik helyezést ért el.
Vágsellyén lett dobogós a HC DAC U14-es csapata

„Augusztus 18-án felkészülési tornán jártunk Vágsellyén az U14 (2007‐2008) korosztállyal, ahol 3. helyezést értünk el” – mondta Brunczvik Tünde edző.

Ebben a szezonban az U14 korosztályt 2007‐2008 évben született lányok képviselik. A 2007 korosztályunk a tavalyi évhez képest kicsit megváltozott, hiszen a kapus Gyurcsik Dorka magyar Komáromban folytatja tanulmányait, Pónya Réka Zoé pedig a NEKA kézilabda csapatát erősíti. 2008-as tehetséges lányokkal kiegészülve készülünk az idei bajnokságra, és immáron az új összeállítással vettünk részt a Vágsellyén megrendezésre kerülő felkészülési tornán, ahol a csapat megmutatta, hogy nagyon jól haladunk.

Láttam nagyon szép megoldásokat támadásban, és jó egyéni teljesítményeket, emellett azonban a kidolgozott helyzeteinket kevésbé tudtuk értékesíteni. Eddig nem játszottunk ilyen összeállításban, össze kell még csiszolódnia a társaságnak, de pontosan ezt a célt szolgálják az ilyen alkalmak.”

Eredmények:
Vágsellye (Šaľa) - HC DAC Dunaszerdahely: 21-16 (11-6)
HC DAC Dunaszerdahely - Papszabadi (Lehota pod Vtáčnikom: 16-11 (8-6)
HC DAC Dunaszerdahely - Simony (Partizánske): 23-17 (14-9)
HC DAC Dunaszerdahely – Stompfa (Stupava): 29-16 (12-8)
HC DAC Dunaszerdahely – Trencsény (Trenčín): 22-27 (9-15)

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies