Back to top

Újabb szigorításokat javasolnak, ha ezek hatására sem javul a helyzet, lezárhatják az országot

Publikálva: 2021, február 28 - 09:37
Igor Matovič kormányfőnek a szakértők címére tett számtalan korábbi becsmérlő megjegyzése ellenére tanácskozásra hívták a tudósokat, elemzőket, járványügyi szakembereket, hogy tegyenek javaslatokat arra vonatkozóan, miként lehetne megállítani a rendkívül súlyos járványhelyzet további romlását.
Újabb szigorításokat javasolnak, ha ezek hatására sem javul a helyzet, lezárhatják az országot

A négynapos tanácskozáson sok javaslat elhangzott, melyek alapján egy intézkedéscsomagot állítottak össze, ez azonban nem végleges, a döntés ezt követően a kormány kezében van. Amennyiben a további szigorítások hatására sem enyhülne a helyzet, március 21-e után az ország lezárására is sor kerülhet, a gyárakban is beszüntetnék a termelést és az eddigieknél is jobban korlátoznák az emberek mozgását.

A javaslatok között szerepel az FFP2-es maszkok viselésének kötelezővé tétele a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, zárt belterekben. Az előírások betartása érdekében tovább szigorítanák az ellenőrzéseket, melyhez a katonaság segítségét is igénybe vennék.

Sok kritika érte a fertőzött emberek otthoni gyógyításának jelenlegi módját, akik ennek következtében sokszor már rendkívül válságos állapotban kerülnek kórházba, ezért a háziorvosok számára kidolgoznának egy módszertant arra vonatkozóan, miként járjanak el a koronavírusos betegekkel, s a velük folytatott kommunikációt pontosan dokumentálniuk kellene. Iskolába csak azoknak a szülőknek a gyermekei mennének, akiknek feltétlenül szükséges dolgozniuk, s munkába is csak azok járhatnának, akiknek esetében nincs lehetőség az otthonról történő munkavégzésre.

Nekik hetente kétszer lehetőséget kell kapniuk arra, hogy leteszteljék magukat. Változás, hogy ez már önvizsgálattal történhetne, a teszteket otthonra küldenék, s a pozitivitást PCR-teszttel erősítenék meg.

Ugyancsak sok bírálat éri a korlátozások alóli kivételeket is, főleg a fertőzött személyek bevásárlásával kapcsolatban. Így a fertőzött személyek bevásárlás céljából már nem hagyhatnák el otthonukat, csak orvoshoz vagy gyógyszertárba mehetnének, boltba nem. Az emberek járáson kívül már a természetbe sem mehetnénk, továbbá 20 és 1 óra között kijárási tilalom lépne érvénybe, melynek értelmében ez idő alatt kizárólag orvoshoz, vagy munkahelyre lehetne menni.

Tervezik a határok ellenőrzésének megszigorítását is, az ingázóknak a hét nap helyett 72 óránál nem régebbi tesztet kellene felmutatniuk.

A tesztelések terén egy 500-as, véletlenszerűen kiválasztott mintán hetente vizsgálnák, hogy milyen mutációk vannak jelen az országban. Szóba került az oltási stratégia aktualizálásának szükségessége is, továbbá javasolják a járvánnyal kapcsolatos kommunikáció javítását, ahol érthető, egyértelmű és egységes tájékoztatást szorgalmaznak.

(NZS/Felvidék.ma)

Ezt már olvasta?

Cookies