„A szponzortól kapott autónk Zsolnánál elromlott, nagy nehézségek árán értünk oda vasárnap reggel indulva hétfő hajnali fél ötre a szállásunkra. Két óra alvásra jutott időnk, és Michaelával, valamint klubunk alelnökével, Horeš Viktorral indultunk is a verseny helyszínére. Nem volt egyszerű az utunk, de örülök, hogy nem adtuk fel” - mondta el elöljáróban Márk András, a Strongman Club DS elnöke.
Michaela a Woman T2 (teen 16-17 éves) -75 kg-os kategóriában indult. A guggolás kivételével saját korábbi rekordjait döntötte meg, minden egyes emelése újabb és újabb világrekord lett. Guggolásban 130 kg-mot teljesített, mellnyomásban 70 kg-ig jutott, míg legjobb számában, a holthúzásban 3 fogásból 170 kg-ot húzott, ami komoly eredménynek számít a felnőtt női kategóriában is. Mivel mindhárom számban világrekordot teljesített, így természetesen az összetett eredménye (370 kg, ami a korábbi rekord 67,5 kg-os javítása) is új világcsúcs.
Egy többszörös világcsúcstartó Európa-bajnokkal gyarapodott tehát a dunaszerdahelyi erősember sport, akire fiatal kora miatt még további kihívások és lehetőségek várnak. Gratulálunk!
Ezt már olvasta?
![Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/3/2024-07-03_birkozo-lanyok-u20-eb-01.jpg?itok=uairBVbs)
Hegedűs Réka és Görcs Lara csütörtökön lép szőnyegre az U20-as Eb-n
Hétfőtől, július 1-jétől a szerbiai Újvidéken zajlik a...
![Hegedűs Attila birkózó az U17-es Európa bajnokságon!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/28/foto_2.jpg?itok=Mykh_vBq)
Hegedűs Attila birkózó az U17-es Európa bajnokságon!
Az U17 Európa bajnokságon, Újvidéken a Dunaszerdahelyi...