Back to top

Új üzletközpont és még egy sáv

Publikálva: 2018, augusztus 16 - 12:43
Az előre megadott ütemterv szerint zajlanak a munkálatok a Tesco Galéria üzletközpont melletti útszakaszon, ahol a körforgalom is megújul.

Márkus Orsolyától, az Építésügyi főosztály megbízott vezetőjétől megtudtuk, az útszakasz mellett egy 4000 négyzetméter alapterületű üzletközpont is épül majd és kialakításra kerül mellette 95 parkolóhely is. A Tesco melletti átalakítás azt a későbbi célt is szolgálhatja, hogy a Galántai útról a Dunaszerdahely felé érkező teherforgalom az új elkerülő úton (amely már hivatalosan is átjárható és II.János Pál pápáról lesz elnevezve) ki tudja kerülni a várost és kijusson a Komárom felé vagy Pozsony irányába vezető szakaszra, esetleg az ipari részre.

"A kürti úttól a körforgalomig egy forgalmi sávval szélesedik az úttest, így a munkálatok befejezése után 3 sávos lesz. Ezzel párhuzamosan kiépítésre kerül egy közös bicikliút és járda, 2,50 m szélességben ugyanezen a szakaszon. A meglévő körforgalom is bővítésre, szélesítésre kerül, hogy az egyre növekvő forgalomnak megfeleljen. Az  építkezési munkálatok tervezett befejezése szeptember vége" - nyilatkozta portálunknak Márkus.

Ahogy azt már az autósok is tapasztalhatták, a munkálatok idejére a Fő utca felől ideiglenes összeköttetésen át mehetnek be a parkolóba a közlekedők, akik közül párat meg is kérdeztünk, s el is árulták, már megszokták a változást és a kürti út felől érkezők nagy része is tudja, miként tud a leggyorsabban kijutni a Fő utca adott szakaszára, ha az üzletközpontba készül. 

További útszakaszon is nagy ütemben zajlanak a munkálatok, a Nay elektronikai üzlet mögötti rész, vagyis az átkötő út „B” szakaszának munkálatai a másodosztályú II/507 galántai út és a harmadosztályú III/ 1425 kisudvarnoki út között, ezek várható befejezés augusztus vége, ahogy a megbízott főosztályvezető portálunknak elárulta.

Ezt már olvasta?

Cookies