Back to top

Új parkolóhelyeket, de pontosan hova?

Publikálva: 2016, március 10 - 14:08
A városképet nagyban meghatározza, hogyan is kezeljük a szemetet és mennyire megoldott a parkolás kérdése. Éppen ezen témákban kezdeményezte a lakóközösségek képviselőivel való együttes megoldáskeresést városunk polgármestere, dr. Hájos Zoltán.

„Minden év elején a polgárok tavaszi nagytakarítást szerveznek és idén, amikor a húsvéti ünnepek március végén lesznek, még korábban kerül sor a szűkebb környezetünk kicsinosítására. Ennek apropóján fontos arról is szólnunk, hogy tágabb környezetünket is szebbé kell tennünk, de erre csak együtt vagyunk képesek. Ez jelentette a kiindulóötletét annak a találkozónak, amelyet március 17-én 17.30 kezdettel a Városháza nagy tanácsteremben szervezünk, ahol a lakóbizalmiakkal és lakástulajdonosok társulásának elnökeivel két témát szeretnénk megbeszélni.

Az első közülük a város tisztántartását érinti, erről már eddig is többször szóltunk, akár a média felületein is. A szelektív hulladékgyűjtést szeretnénk hatékonyabbá tenni, másrészt a kommunális szemét megfelelő kezelését elérni, mert az eddigi igyekezet ellenére a kukaketrecek körüli helyzet még mindig nem kielégítő. A téma kapcsán már korábban is találkoztam a lakóbizalmiakkal, de többször kell róla beszélni a hatékonyság érdekében és úgy látom, éppen a lakóközösségek megválasztott képviselői azok, akik hatni tudnak a polgárokra ezen a téren.

A másik téma a parkolást érinti, mert főként az esti órákban áldatlan állapotok uralkodnak a lakótelepeken, így ezen a téren is szeretnénk közös erővel megoldási lehetőségeket keresni. Kíváncsian várjuk a javaslatokat az új parkolók kijelölése tekintetében. A polgárok ugyanis igénylik a szép zöld övezetet, amelyből nem hiányoznak a bokrok, növények, a másik oldalon viszont kevés a parkolóhely. A rendszerváltás előtt a várostervezés során két családra, 1 vagy 1,5 parkolóhellyel számoltak, ma viszont már nem ritka, ha egy családon belül 2-3 autó van, így több helyen a városban gondot jelent leparkolni a gépjárművel. Ezért várjuk az ötleteket a találkozón, hogy hol lehetne parkolóhelyeket biztosítani, akár a zöldterület rovására, hogy az a legkevésbé legyen fájdalmas. Ebben kérem a lakóbizalmik és a lakástulajdonosok társulásának elnökeinek javaslatait.

A múlt évi gazdálkodásunknak köszönhetően, amely több mint egy millió euró plusszal zárult, szeretnénk további fejlesztéseket eszközölni ebben az évben és az áprilisi képviselő-testületi ülésre szeretnénk olyan költségvetésmódosítást beterjeszteni, amelynek egyik célja az új parkolóhelyek létrehozása. Ezért kérem a lakóbizalmiak segítségét, hogy beszéljék meg a lakókkal, hol volna megfelelő hely a parkolók kiépítése, mert a közös megelégedettség a célunk.”

Ezt már olvasta?

Cookies