Új kiadásban Bánki Éva Esővárosa

„A családok ifjabbjai (és öregebbjei) különös módon mindig egymással esnek szerelembe, és a tiltások, balvégződésű előzmények ellenére a románc generációról-generációra megismétlődik – ahogy azelőtt is mindig –, hiába, hogy Európa országainak határai közben átrajzolódnak, hogy a két nemzetiség (szlovák-magyar) lakta (Fel)vidéken a családok közé határt húz Trianon.

De véget vethet-e ez a »csekélység« az egyes emberek életén túlmutató szerelemnek? Természetesen nem; a családtagok sorsa a század vészterhes évtizedeiben újra és újra egymásba gabalyodik. És bár a mű monumentális, figyelmünk egy percig sem lankad, mert nem hagy elkalandozni a fordulatokban gazdag, izgalmas cselekmény, a megkapóan egyedi nyelvi humor, a mágia és a realizmus.

»Az esőszálakat mintha Anna néni szavai húznák a földre, a sok szó, a latin szó mintha megátkozta volna a falut, a boltokban hónapok óta nem volt tej, mert a boltok üresen várták a gazdáikat. Minket a ház múltja tartott el: a Bujdosónék, a sok Anna néni befőttjei, a lekvárok, a lencse, a száraztészta, a bab, a sok-sok polcokon felejtett élelmiszer. A Bujdosók feleségei, ha megcsalták őket, és ha az ablakban elunták a nézelődést, akkor egész készleteket halmoztak fel.

Tartósították a tavaszt, a nyarat, az őszt a befőttesüvegjeikben, a régi kenyérből kétszersültet, a zsírban disznóhúst tettek el, mintha mindig, minden évben ugyanúgy háború lenne. Anna néni leemelt a polcról egy üveget, őszi, 1936, írta rá az egyik régi Anna néni, míg a fia, Károly az örökös esőben nyűglődött a földeken állatok, gépek nélkül.

De csak az idő rohadt meg, nem a kamrában az ételek. Anna néni mindig talált valahol egy üveget, mintha a spájzban a polcok mögött más polcok is lennének«” – olvasható a kötetről a Libri összefoglalójában.