Back to top

Új igazgató és új főszerkesztő a városi médiában

Publikálva: 2019, szeptember 18 - 12:33
Augusztus 1-jével Rajkovics Péter, a Dunaszerdahelyi Hírnök és a dunaszerdahelyi.sk hírportál korábbi főszerkesztője személyében új igazgatója lett a városi tulajdonú Perfects Rt-nek, a városi médiumokat, a Dunaszerdahelyi Hírnököt, a dunaszerdahelyi.sk hírportált, illetve a DSTV-t működtető vállalatnak. A részvénytársaság által kiadott városi újság és a helyi hírportál főszerkesztésével pedig Nagy Attilát, azok korábbi szerkesztőjét bízták meg.
Új igazgató és új főszerkesztő a városi médiában

A dinamikusan fejlődő, a régió egyik legolvasottabb hírportáljaként ismert dunaszerdahelyi.sk és a 2020. januárjától megújuló Dunaszerdahelyi Hírnök célja továbbra is a közösség szolgálata az értékek megtartása mentén.

„A 2016-os év elején indult portál az elmúlt három és fél évben folyamatosan növekszik, nem csupán a naponta elérhető információk mennyiségében, hanem az olvasók számában is. Örömteli tény, hogy a városunkat érintő információk nem csupán a Dunaszerdahelyen élőket érdeklik, hanem a szélesebb régiót is, sőt, egyre több külföldi olvasó is követ bennünket. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy megelégedtünk az eddig eredményekkel, hiszen célunk a médiaszolgáltatásaink hatékonyabbá tétele mind a portál szintjén, mind a városi televíziót és a havonta megjelenő Dunaszerdahelyi Hírnököt illetően is. A televíziónál az érvényben lévő szabályozás eléggé behatárolja lehetőségeinket, ám az adott keretek között és az online tér lehetőségeit is kihasználva szeretnénk olyan közszolgálati tartalmakat szolgáltatni a közönségnek, amely iránt igény mutatkozik” – mondta el Rajkovics Péter, a vállalat új igazgatója.

Az új igazgató egyik legfontosabb feladatának tartja a városi médiát érintő közösségi igények felmérését

Az új vezetés célja emellett újra fogalmazni az egyes városi médiumok arculatát, a médiavállalat egyes részfeladatait, főbb irányait, illetve jobban bevonni a város intézményeit, valamint a lakosságot a tartalomszolgáltatásba.

A kétirányú kommunikáció erősítését szolgálja többek között a szeptember 25-én induló, a lakosságot célzó online kérdőív, a „dunaszerdahelyi” branding kampány, valamint az azzal szorosan összefüggő, a lokálpatriotizmust erősítő termékkampány indítása is.

A közönség véleményére való nyitottság jegyében a kérdőív mellett személyes találkozókra is sor kerül a következő hónapokban a dunaszerdahelyi közönség több korcsoportjával, hogy beszélgetések alkalmával is megismerkedjen a városi média azzal, milyen információkra van leginkább igény napjainkban.

„Mindegyik közvetett célja – a lakosság teljes körét megszólítva – egy olyan márka kialakítása, amelyben minden dunaszerdahelyi, életkortól és társadalmi osztálytól függetlenül megtalálja azt, amit a magáénak érez. Az átfogó változások célja így a tájékoztatás megerősítésén, a programok, szolgáltatások bemutatásán túl Dunaszerdahely jobb megismertetése, jó hírének erősítése” – tette hozzá A. Szabó László, városunk alpolgármestere, a vállalat igazgatótanácsának elnöke.

A PR-kampány első elemeként egy a lokálpatriotizmus jegyében készült pólót mutattak be a közönségnek a vállalat képviselői, amelyet további kezdeményezések követnek még az ősszel. Ezek egy fő célcsoportja a helyi fiatalok lesznek, akiket szeretnének bekapcsolni a városról való közösségi gondolkodásba.

Ezt már olvasta?

Cookies