Back to top

Új folyosó, büfé és ortopédiai rendelő a kórházban

Publikálva: 2018, július 19 - 12:30
Megújult a dunaszerdahelyi kórház előtere, az összekötő folyosó és új ortópédiai rendelő is létesült.
Új folyosó, büfé és ortopédiai rendelő a kórházban

Mindezek ünnepélyes átadására csütörtökön délelőtt került sor, amikor a média munkatársainak a befektetés részleteiről Bock Sylvia igazgató beszélt. Megtudtuk, a tavaly ősszel átadott új recepcióval szemben, a régi büfé helyén a Dôvera egészségügyi biztosító fiókja kapott helyet, amely a társaság egyetlen dunaszerdahelyi irodája. Ez egyben azt is jelentette, hogy a büfé is átköltözött, méghozzá a két kórházi részt összekötő folyosóra, amely az elmúlt hónapokban teljesen megújult.

Itt már egy elkülönített, modern részen helyezkedik el a büfé, a látogatók és a betegek nyugodt körülmények között fogyaszthatják el a vásárolt frissítőt vagy ételt. Az optika is új körülmények között várja majd az ügyfeleket, de a folyosón az illemhelyek is 21.századi normáknak megfelelő minőségben kerültek kialakításra. 

A folyosón még a Minit péktermékeket árusító üzlet is helyet kapott, valamint egy teljes felszereltségű ortopédiai rendelő is kialakításra került. A teljes beruházás nagysága meghaladta a 180 ezer eurót. 

Az igazgatónő továbbá kiemelte: "Már a betegeink első reakciójai bizonyítják, a felújítás modern külsőt kölcsönzött a térnek, több fénnyel. Bízunk benne, hogy a a kezdeti jó benyomás a betegeink és alkalmazottaink elégedettségében is megmutatkozik."

Ezt már olvasta?

Címkék: kórház, nemocnica