Back to top

Továbbra is az idősek a csalók kedvelt célcsoportja

Publikálva: 2023, március 22 - 06:08
Korábban adtunk már hírt arról, hogy nyugdíjasoktól próbálnak családtagjukra hivatkozva pénzt kicsalni, de a rendőrség újra arra figyelmeztet, hogy hasonló átverésekkel továbbra is próbálkoznak lelketlen, pénzéhes emberek. Figyeljünk a körülöttünk élő idősekre, ne hagyjuk, hogy csalók áldozataivá váljanak!
Továbbra is az idősek a csalók kedvelt célcsoportja

A rendőrség közösségi oldalán a következő történettel mutatja be a szélhámosok ténykedését.

„A testvére autóbalesetet okozott, és pénzre van szüksége“ - hívott fel ismeretlen telefonáló egy 79 éves hölgyet. A csaló azt is az idős asszony tudtára adta, hogy a balesetben egy gyermek is megsérült, és hogy az ügy ne kerüljön bíróság elé, a testvérének - kárpótlás gyanánt - 7 ezer euróra van szüksége.

A rémült asszony a szomszédot hívta segítségül, majd együtt mentek a bankba kivenni a kért pénzösszeget. Hogy az ügy ezúttal szerencsésen ért véget, az a banki alkalmazottnak köszönhető, aki a hölgy kérését meghallgatva azonnal hívta a rendőrséget, és tisztázta a csaló szándékot.

A rendőrség ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy ne üljünk fel a csalóknak.

A következőket ajánlják:

  • Ha egy ismeretlen személy hívja fel, hogy sürgősen pénzt kell elhelyezni egy ismeretlen számlán, vagy a pénzt ki kell dobni az ablakon, hogy azt a „rendőrség“ át tudja venni, szinte biztos, hogy csalókról van szó.
  • Győződjön meg róla, hogy az állítások igazak - a rendőrségnek, vagy egy családtagnak telefonálva.
  • Egyetlen telefonhívás a családnak, a rendőrségnek, a bankba, a postára, az egészségügyi intézménybe, vagy a rendőrség ingyenes 158-as telefonszámára egy élet megtakarításait mentheti meg.

Facebook / Polícia SR

Ezt már olvasta?

Cookies