![Illusztrációs felvétel (pixabay) Tovább szigorítják az intézkedéseket?](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/nov/12/woman-5051835_0.jpg?itok=f0jKRUol)
A szakemberek pozitívan értékelik, hogy a kormány a legtöbb javasolt intézkedésüket elfogadta. Ezek szerint a rövid távú cél az emberi életek védelme és a működő egészségügyi rendszer fenntartása, középtávon pedig a lakosság átoltottságának jelentős mértékű növelése.
„Csak így tudjuk mérsékelni a járvány harmadik hullámának hatásait, és felkészülni a következőkre”
– állítják a szakemberek, akik kulcsfontosságúnak tartják az intézkedések azonnali végrehajtását, hatékonyságuk nyomon követését, illetve gyors módosításukat, amennyiben eredménytelennek bizonyulnak.
A konzílium kulcsfontosságúnak tartja, hogy korlátozzák a be nem oltott, illetve a fertőzésen át nem esett emberek belépését azokra a helyekre, ahol nagyobb számú ember tartózkodik. A szakemberek azt is fontosnak tartják, hogy ebbe a folyamatba aktívan bekapcsolódjanak a szakszervezetek, szövetségek és egyesületek is.
Arra szólítják fel azokat, hogy határozottan és meggyőzően támogassák a tagjaik alkalmazottainak beoltását, s hogy ügyeljenek a szabályok szigorú betartására. A szakmai konzílium üdvözli a munkavállalók kötelező OTP-vizsgálatát
Az oltakozásra való motiválás érdekében fontos, hogy a munkavállalók a jövőben maguk fedezzék a tesztköltségeket.
A járványveszély szempontjából átmeneti megoldásnak tartjuk a gasztroszektorban az oltatlan munkavállalók jelenlétét. „Csak a védőoltások segítségével térhetünk vissza a normális élethez” – fűzte hozzá a konzílium.
ma7/tasr
Ezt már olvasta?
![Válasszuk a hivatalos utat a hulladékelhelyezéshez!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-ds_app_szemet_20241030.jpg?itok=YmfkzEWL)
Válasszuk a hivatalos utat a hulladékelhelyezéshez!
Dunaszerdahely városvezetése ismételten felhívja a...