Back to top

Több zenei projekten is dolgoznak

Publikálva: 2016, szeptember 25 - 14:07
A 36. Csallóközi vásár szombati napjának egyik sztárfellépője a Bon Bon együttes volt, akikkel a koncert előtt röviden elbeszélgettünk.

Szolnoki Péter és Török Tamás elmondta, idén nem sokat pihentek. "Ez a nyár sokkal aktívabb volt, mint a tavalyi, jóval több fellépéssel. Rövidebb, 30-40 perces és hosszabb koncerteket egyaránt adtunk."

Tamás pedig kérdésünkre hozzátette, nem lehet különbséget tenni a magyarországi és a felvidéki közönség között, elsősorban a nézők hangulatán múlik milyen lesz a koncert, de sokat számít az is, mikor lépnek színpadra, hiszen este már kilátogatók is jobban ráhangolódnak a zenei fellépőkre.

"Már lassan egy éve készülget az új lemezünk, továbbá két dvd-ra való koncertanyagunk is van, de eközben más jellegű zenei feladatokat is ellátunk. Utóbbi időben nekem egy színházi feladatom is volt" - mondja Péter, majd azt is megtudjuk Török Tamás pedig egyik barátjának ír dalokat.

A mindig poénos srácok most sem hazudtolták meg magukat, amikor zárásként a műsorukről kérdeztük őket, csak annyit mondtak nevetve: "úgy gondoltuk, hogy előadjuk a Demjén Rózsi műsort." Utaltak ezzel az őket követő koncertre, de természetesen ahogy a több ezer vásári vendég is láthatta, a legnagyobb Bon-Bon slágerekkel és kiváló zenével remek hangulatot varázsoltak.

Ezt már olvasta?

Cookies