Back to top

Több csallóközi út is megújul

Publikálva: 2016, június 15 - 13:47
Nagyszombat Megye Képviselőtestületének tizenhetedik ülésének Holics város adott otthont. A múlt hét szerdai kihelyezett üléseiről Hájos Zoltán, az MKP frakcióvezetője árult el többet.

„A testület jóváhagyta a 2015-ös évi zárszámadást. A megye pozitív mérleget zárt. A tartalékalapba több mint 6 millió euró került, amelyből 1 124 760 eurót az idei költségvetésbe helyeztek a megye 2016-os évi költségvetésének elfogadásánál.” – árulja el a politikus.  

A gazdaság élénkülése tehát megyei szinten is megmutatkozott, így a konzervatívra tervezett költségvetésnél eredményesebb volt a tavalyi év, s a részadókból is nagyobb volt a bevétel. Ennek eredményeként az idei költségvetés első számú módosítására is sor került, mert többletbevételekhez jutott a megye az állam részéről az iskolaügy területén valamint a beruházások szintjén is növelve lett a költségvetés, egyrészt a múlt évi gazdálkodás során kialakult többletnek köszönhetően, másrészt a költségvetési intézmények szintjén ki nem merített forrásokból és a tavaly felvett hitelből. A képviselő-testület döntött a tartalékalapból 5 730 000 Eurónak és a beruházási hitelből 3 millió Eurónak az ide költségvetésbe való bevonásáról.

Mindezeknek köszönhetően a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és az Egészségügyi Szakközépiskola is további forrásokhoz jutott, de a Vámbéry Ármin Gimnázium konyhájának fejlesztésére összesen 10 400 euró jut, a somorjai szlovák tannyelvű gimnázium szintjén a konyhát korszerűsítik 2700 euróból, valamint a szociális helységek korszerűsítésére is kapnak forrást 25 ezer euró nagyságban, a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskolában a tetőfelújításra további 25 ezer eurót meríthet a 65 ezer mellé, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium hőszigetelésére pedig 70 ezer euró került elkülönítésre.

Természetesen a megyei utak sem maradtak ki a keretből, ezek talán a leginkább figyelemmel követettek, s a legtöbb embert közvetlenül érintők. Több fontos beruházás is megvalósulhat. Egyházgellében 228 900 euró, Keszölcésen 202 000, Alistálon 99 600, a Csilizpatas és Csilizradvány  közötti szakaszon 637 900, Csallóközcsütörtök előtt a körforgalomtól haladó szakaszra 262 500, Bögellőnél 60 ezer, Feketenyék Hidaskürt közötti szakasznál 100 ezer euró, Taksony és Alsószeli között 83 ezer, Királyrév és Nádszeg között 295 200 eurót fordít majd a megye pluszban az utak felújítására, tehát megállapíthatjuk, régiónk számára nagyon hasznos volt a költségvetés módosításra. Ami a dunaszerdahelyi körforgalom letérősávjainak kialakítását és a bősi körforgalom kiépítését illeti, ezek szintjén idén a projektdokumentáció készülhet el és jövő júniusig valósulhatnak meg. A beruházásokra tervezett kiadások a közbeszerzések folytán biztosan csökkenni fognak, s az így megtakarított forrásokat más projektekre is fel lehet majd használni.

A dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola kapcsán pedig a helyi iskolatanács és a képviselőtestület is támogatta, hogy forduljanak a minisztériumhoz az iskolaétkezde megszüntetése kapcsán, mert annak működése veszteséges volt. Már csak 40 diák járt ebédre, így a jövőben, akik igénylik, majd a Vidékfejlesztési Szakközépiskolába járhatnak ebédre ugyanolyan áron, mint korábban. Ezzel együtt hatékonyabbá válik a megyei források felhasználása. A felszabadult éttermet pedig az iskola oktatásra szeretné felhasználni.

A következő ülésen július 20-án találkoznak majd a megyei politikai élet vezetői.

Forrás: Csallóköz hetilap

Ezt már olvasta?

Cookies