Back to top

Tízéves a Pázmaneum

Publikálva: 2015, december 8 - 21:00
Tizedik születésnapját ünnepli idén a Pázmaneum Polgári Társulás.

Tizedik születésnapját ünnepli idén a Pázmaneum Polgári Társulás. 2005. október 2-án a csallóközi Baka plébániáján gyűltek össze azok a lelkiatyák és világi személyek, akik úgy határoztak, hogy polgári társulást hívnak életre a felvidéki magyar katolikusok érdekében és védelmében. A társulásról Karaffa Attilát, a szervezet ügyvezető elnökét kérdeztük.

"A Pázmaneum Polgári Társulás azzal a céllal alakult, hogy tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében, s ennek jegyében immár tizedik éve fejti ki tevékenységét a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában. Célkitűzéseink ma sem változtak:
Konferenciákat, zarándoklatokat és találkozókat szervezünk a vallás, kultúra és művelődés területén és információkat nyújtunk ezen területeken. Együttműködünk más társadalmi szervezetekkel és keresztény egyházakkal nemzeti és nemzetközi szinten is. Vallási és történelmi témájú könyveket és folyóiratokat adunk ki annak érdekében, hogy a Szlovákiában élő magyar kisebbség identitását erősítsük és közreműködjünk hagyományainak megőrzésében. Pázmány Péter szellemi örökségének értelmében támogatjuk a Közép-európai nemzetek együttélését a tolerancia, szolidaritás, kölcsönös megértés és szeretet szellemében.

A Társulás tagja lehet mindenki, aki egyetért az Alapszabállyal, részt akar venni megvalósításában és nem támogat (és a múltban sem támogatott) rasszista, kommunista, fasiszta vagy más erőszakos ideológiát.

A tíz év során Imakilencedeket tartottunk felvidéki és magyarországi egyházközségekben a papi hivatásokért, a családokért, nemzetünk megmaradásért többek között. Társulásunk bekapcsolódik a Feltámadási menet szervezésébe is, így a feltámadási jelvény északi ága a Felvidéken több egyházközségbe is eljut.

Regnum Marianum Akadémia néven keresztény felnőttképzést hoztunk létre a Felvidéken. Itt a képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők.

Minden évben kalendáriumot adunk ki Regnum Marianum néven, amelyben egyházi és világi szerzők tollaiból találhatók írások, de számos vers, ima és híres magyarok gondolatai is olvasható a kalendáriumban. Nem hiányozhat a naptárrész sem, amely a felvidéki és magyarországi ünnepeket is jegyzi. Ugyancsak megtalálhatóak a felvidéki magyar katolikusok történetéről szóló írások, tanulmányok is.

A tíz év alatt számos előadáson, konferencián, imanapon, megnyitón, zarándoklaton részt vettünk és arra buzdítottuk tagjainkat, szimpatizánsaikat is, hogy csatlakozzanak a rendezvényekhez.

A Komáromi Imanapokat 2006 óta Társulásunk szervezi a Jópásztor Alapítvánnyal és a Komáromi Római Katolikus Plébániával karöltve. A Komáromi Imanapok fő célkitűzése: a szlovákiai magyarságot egyesítő közös imádság felvidéki magyar papi és szerzetesi hivatásokért, magyar főpásztorért.

Lénár atya halálát követően már-már úgy tűnt, megszűnik a Komáromi Imanap, a Pázmaneum Társulás segítségével azonban sikerült megújítani formáját, megőrizve az eredeti célkitűzést és tartalmat.

Szinte megalakulásunk óta saját honlappal is rendelkezünk, amelyen Társulásunk hírei mellett más egyházközségek meghívót, felhívásait is közzétesszük, valamint fényképes beszámolókkal és egyéb audiovizuális médiatartalommal is találkozhat a honlapunkra látogató érdeklődő.

A Pázmaneum Társulás alakulása óta mindvégig Esterházy János szellemi örökségét tartotta mérvadónak és a felvidéki magyar mártírpolitikusról kiadványaiban, konferenciáin, illetve 2011-től már a dunaszerdahelyi emléktáblán keresztül is megemlékezik.

Köszönjük támogatóinknak, a lelkiatyáknak, híveknek és minden jó szándékú embernek a segítséget, támogatást, az imákat, a buzdítást, az építő kritikát! Külön köszönetet szeretnénk mondani Dunaszerdahely Város Önkormányzatának, a Rákóczi Szövetségnek és a sikeres pályázataink révén a  magánszemélyeknek és a lelkiatyáknak, valamint a magyar érdekképviseletet felvállaló Magyar Közösség Pártjának, hogy anyagi támogatásuk mellett erkölcsi támogatásukról is biztosították Társulásunkat az évek során.

A Pázmaneum Polgári Társulás továbbra is elkötelezett hivatástudattal próbálja szolgálni a felvidéki magyar közösséget, és legjobb tudása és belátása szerint igyekszik felszólalni a felvidéki magyarságot ért sérelmek ügyében. Kulturális, egyházi és hagyományápoló rendezvényeit több helyszínen kívánja a jövőben is megvalósítani a Társulás, amely pályázatok és támogatások segítségével képes a szükséges anyagi forrásokat előteremteni az egyes rendezvények lebonyolításához.

Köszönjük és kérjük a további imákat is, amelyeket munkánk érdekében mondanak a hívek és a lelkiatyák, hiszen az ima és a hit erejével tudjuk munkánkat folytatni a jövőben is megalkuvás nélkül, az igazság fényében" - mondta el Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke.

Ezt már olvasta?

Címkék: Pázmaneum
Cookies