Sokan már hónapok óta nem járnak templomba, ezáltal a lelkiatyák elveszítik a személyes kapcsolatot híveikkel - egészítette ki a szóvivő.
„Az internetes közvetítések nem tudják helyettesíteni a közösség találkozásait. Egyúttal az evangelizáció új lehetőségeinek felkutatására is rákényszerültünk, ami viszont nem rossz“ – tette hozzá Kramara. Állítása szerint a jelenlegi helyzet arra is jó, hogy többet tudjunk meg önmagunkról és másokról.
„Egyszeriben világosabban láthatjuk a bennünk élő jót és rosszat. A krízis arra kényszerített, hogy többet gondolkodjam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy felülkerekedjen bennem a düh, az önzés, a rossz. Arra kell törekednünk, hogy a jó győzzön a bennünk lévő rossz felett“ – tette hozzá a szóvivő.
„Mindinkább beigazolódik, a világnak mennyire szüksége van a reményre. Nekünk pedig kötelességünk, hogy megtaláljuk azt és közvetítsük is“ – zárta szavait Kramara.
forrás: ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
Testvérvárosunkban találkoztak a helyi vállalkozók
Újra találkoztak, ezúttal IX. alkalommal, a székelyföldi...