Voltunk már nyolcszázan, aztán hatszázan, most „csak” 440-en utaztunk.
Jöttek autókkal is, de a legtöbben ismét a jó öreg vasparipát választottuk. Már az indulás utáni percekben a „Ki nem ugrál…” rigmussal alvázteszt alá vetették a RegioJet szerelvényét, melyet azonnal rögzítettek is videófelvételen egyenruhás emberek. Gondolom, a későbbiekben felbukkanó hibák felderítése okán. A kamerák azt is felvehették, amikor folyó ügyeim elvégzésére indulva azt tapasztaltam, hogy az illemhely – egy szerelvényen egy! – zárva volt. Állampolgári kötelességem ezúton panasszal élni, mert negyven év felett hosszabb ideig visszatartani azt, ami már nagyon kikívánkozna, káros az egészségre!
Mi több, a vendégszektor előtt pénzbeli büntetéssel fenyegettek meg, ha a szomorú fűz oltalma alatt „kiengedem a fáradt gőzt”!
Apropó vendégszektor! Egy kapu volt nyitva, vagy talán kettő, már nem is tudom. Csak azt, hogy a hosszúra nyúlt beléptetés miatt – még mindig feszült hólyaggal! – a Tublatanka koncertjét is lekéstem, pedig gyermekkori vágyam volt egyszer, meccs előtt a szlovák könnyűzenei ipar veteránjait élőben látni (sic!)! QR-kód leolvasóként megteszi az okostelefon is, minden második kísérlet „nyert” – pipa!
Mire átestünk a tüzetes átvizsgáláson, kezdődött is a mérkőzés, hál’ istennek egy pofa Kofola boldog tulajdonosaként.
Merthogy, sorba nem állok még egyszer, az hétszentség!
És akkor következzen az, amiért tulajdonképpen jöttünk. Aznap posztoltam éppen a Facebook-oldalamra, hogy szinte napra pontosan három éve, sikerült legyőznünk a Slovant Pozsonyban – a történelem megismétli önmagát!? Nem így történt, sajnos. Erről tehet a csapatunk is, a játékvezető is, és szerintem egy kicsit mi, szurkolók is. (Muszáj ideírnom természetesen, hogy akinek nem inge…, annak nem szorít a cipője!)
Most tízből kilencnél kinyílt a bicska a zsebben, gondolom.
Elmagyarázom. Elmegyünk 440-en Pozsonyba, abból kb. a fele itt-ott énekel, a negyede szurkol is, páran hajlandóak tapsolni is. Aztán, ha elordítom magam (10 percig gondolkoztam szabad-e, de nem bírtam ki, bocs’), hogy hol van a kezed bazzmeg, jön a válasz: há’ ki vagyunk kapva, nem?! Ja igen, ki vagyunk kapva – ergo vesztésre állunk. Én kérek elnézést, de Pozsonyba azért ne hamburgert majszolni menjünk, kezit csókolom, azt lehet otthon is. Ráadásul melegebb is van… Nem erről szól a Vidéki Urak új nótája:
Egész héten át, csak Terád gondolok,
Újra meccsnap van, hát útnak indulok,
Harcolok Teérted, hajt a szenvedély,
Sárga-kék a szívem, így születtem én!
Alé, alé, alé, …
Persze, tudom, hogy nem mi rúgjuk a gólokat, és nem mi védjük a lövéseket. Nem mi vagyunk a kapufa, sem a tizenegyes pont! Csak az a fránya tükör otthon, nem repedt meg néhány helyen?
Utóirat: a kritika még véletlenül sem a vezérszurkolók ellen irányul! Nehogy úgy tűnjön, siratom a múltat! Paripapéniszt!
Ezt már olvasta?
Összes mérkőzését hozta a győztes tornán a HC DAC U15-ös csapata
Az elmúlt hétvégén Stomfán (Stupava) minitornán vett...
Felhívás javaslattételre a Dunaszerdahely város Év Sportolója Díj 2024 cím adományozására
Dunaszerdahely Város felhívást tesz közzé az Év...
