Hogyan került az építészet közelébe?
Gyerekkorom óta szerettem rajzolni, s már kisiskolásként az építész szakma felé vonzódtam. Az alapiskolámat szülőfalumban, Bátorkeszin végeztem, majd a komáromi Ipari Szakközépiskola diákja lettem, ezt követően jött az Műszaki Egyetem Pozsonyban, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem, ahol építészként végeztem. A munkám előbb Komáromhoz kötött majd másfél évtizede kerültem Dunaszerdahelyre, ahol már saját vállalkozás keretén belül dolgozom.
Mennyire volt városunk más Komáromhoz képest?
A körülmények mindenképp eltérőek, itt érezni a főváros közelségét. Számomra azért is volt különös a helyzet, mert ideköltözve már vállalkozóként dolgoztam. Szerencsére sok ismerősöm volt akár a szakmai közegből, velük kezdtem el először kapcsolatokat építeni. Már akkor voltak szétfutva itt projektjeink, tehát így nem érkeztem teljesen az ismeretlenbe.
Melyik az a dunaszerdahelyi projekt, amire leginkább büszke?
Mindenképp a West Side épülete a kórház mellett, amelyben most éppen beszélgetünk, mert ez saját gyermek. A beruházás 2008-ban született meg ötletként az egyik társammal, s közösen a mellette elhelyezkedő osztrák lánc üzletével a nevemhez köthető, néhány évvel később pedig megvalósult. Úgy adódott, hogy a vállalatom székhelye is ide került és a mai napig itt dolgozunk munkatársaimmal.
Egyébként milyen épületek tervezésével foglalkozik általában?
Elsősorban lakóépületeken, jelenleg is zajlik egy ilyen építése Dunaszerdahelyen is. Sokat dolgozunk a környező falvakban is, bérlakások, üzemanyagtöltőállomások és ipari épületek tervein, de jelenleg Vágsellyén egy 24 lakásos tömbház elkészítésén is tevékenykedünk. Még mindig a lakóépületek uralják a piacot, azon belül is a két- és háromszobás lakások iránt a legnagyobb igény.
A munka mellett mikor jött hobbiként a fényképezés?
Az utazás mellett a másik nagy kedvtelésem a fotózás, amivel akkor kezdtem el jobban foglalkozni, amikor gyermekem születésekor vásároltam egy komolyabb fényképezőgépet az ő megörökítésére. Azóta már szinte életstílussá vált és nagyon szeretem megörökíteni azokat a tájakat, ahová az utazásaim során eljutok.
2016 őszén közel három hetes brazíliai turnén vett részt a Dunaág Néptáncműhely Zerda Kamara Néptáncegyüttes a Pósfa zenekar kíséretében. Hogyan jött ez a felkérés?
A lányom néptánccol a csapattal, de ő még fiatalabb, így ő nem jött most Brazíliába. Mi viszont már többször elkísértük a táncosokat, voltunk Macedóniában és Olaszországban is velük. A kapcsolat megmaradt és így jött a megkeresés, amelyre igent mondtam.
A tavalyi brazíliai út volt az első tengerentúli kirándulásom, így valóban nagyon érdekesnek bizonyult. Az élményeinkről január közepén tartottunk egy fényképes beszámolót. A magyarországi Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a fortalezai Universidade Federal do Ceará együttműködéséből kifolyólag adódott lehetőség a turnéra, mely három brazíliai várost érintett: São Paolot, Rio de Janeirot, és a meghívó várost, Fortalezat. Sikerült felvenni a kapcsolatot kint élő magyarokkal, ők segítettek a megvalósításban.
Az ország nagyon veszélyes, ez a fotózást is érdekessé tette, mert előzetesen informáltak bennünket, hogy órát sem érdemes vinni, ne hogy felébresszük a rablók figyelmét. Szerencsére minden rendben zajlott, betartottuk a helyiek tanácsait és mindig csoportban közlekedtünk. Ugyanakkor el kell mondjam, csodálatos hely Brazília, megtekintettük a legismertebb helyeket, a Copacabanán láttuk a paralimpiai játékok lángjával is futni az egyik sportolót, tehát igazán felejthetetlen élményekben volt részünk. Négyezer fotóval érkeztünk haza, sok ismerőssel, akikkel azóta már sikerült Magyarországon találkozni is és bízunk benne, hogy még visszatérhetünk.
Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/3.számában.
