Iván Tamásnak, a szövetség elnökének megnyitó szavai után Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet asszony, Milován Orsolya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Stubendek László, Komárom polgármestere köszöntötte a fiatal vállalkozókat. A nagykövet asszony úgy látja, ez a szövetség a fiatal vállalkozók pozitív válasza a demográfiai problémákra, a beletörődésre és a kivándorlás veszélyeire, és hozzátette, hogy a felvidéki közösségnek kell ez a felelősségérzet a jövőkép kialakítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az alaptörvényből kifolyólag felelősséget vállal a határokon kívüli magyarokért, és ennek egyik fontos eleme a gazdasági kapcsolatok erősítése.
Milován Orsolya a tavalyi Fiatal Vállalkozók Éve program eredményeit összegezte, és biztatta a konferencia résztvevőit, ismerjék fel valós erejüket a Felvidék gazdaságában. A program nem csak arról szólt, ami a sajtóban eddig megjelent, hanem komoly felmérés is készült a fiatal vállalkozókról. Ebből kiemelte, hogy a Felvidéken a fiatal magyar vállalkozók számát 12 ezerre becsülik, a háromnegyedük férfi. Erős bennük az önállóság utáni vágy és a lokálpatriotizmus. A vállalkozó fiatalok 60%-a nem volna hajlandó elhagyni a szülőföldjét, külföldre távozni egy kecsegtető lehetőségért, szemben a diákokkal, akik közül a mindenáron való otthonmaradást a válaszadóknak csak a 15%-a választotta.
A szakmai előadásokat Simon Vilmos, Budapesten élő vajdasági vállalkozó és tanár indította, aki a szövetség figyelmébe ajánlotta a Vajdaságban működő mentorprogramot, amelynek lényege, hogy a fiatal vállalkozókat tapasztalt vállalkozók segítik, mert úgy érzik, hogy önzetlenül vissza kell juttatniuk a közösség javára abból a tudásból, amelyet már ők megszereztek. Fontos, hogy a programnak jól lefektetett szabályai vannak, amely a bizalomra épül. Nagy segítséget jelenthet a fiataloknak a helyes irány megtalálása, mert mindig meg kell fizetni a vállalkozás során elkövetett hibás lépéseknek az árát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatási programok mellett szükség van mentorprogramra, a támogatások célirányos felhasználása érdekében.
Wolf Gábor, a Marketing Commandó alapítója marketingtechnikákat mutatott be a közönségnek. A példákkal vázolta, hogyan lehet kitűnni, egyedivé válni, hogyan szerezhetünk új vevőket, miként emelhetjük az eladási kosár értékét, illetve hogyan tartsuk fenn vevőink folyamatos érdeklődését.
Gladinetz András, a Tisza cipő 75 éves történetét mutatta be: Tomáš Baťa cégalapításától kezdve, az államosításon, a hadigazdaságon, a szocialista aranykoron keresztül a rendszerváltozás utáni privatizációig, tulajdonosváltásig. Tanulságos történet, hogyan tudott a cég kiszabadulni a 2008-as krízishelyzetből a tevékenység diverzifikációjával és megfontolt személyzeti politikával.
A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége valóban jó időben kezdte el működését, ezt mutatja az érdeklődők nagy száma is. A Fiatal Vállalkozók Éve program megmozgatta fiataljainkat, a szövetség megalakulása pedig rávilágíthat arra, hogy külön-külön csak vállalkozók, de egységben komoly gazdasági erőként tudnak megjelenni.
Iván Tamás a következő hónapokra regionális találkozók és vállalkozói munkareggelik szervezését tűzte ki feladatul.
A szövetség iránt érdeklődől ITT találnak több információt.
Forrás: gazdasag.sk
Ezt már olvasta?
Pályázat a Dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ új logójának megtervezésére
Kreatív vagy, és szeretnéd, hogy a te ötleted fémjelezze...
Egy család és a dunaszerdahelyi zsidóság története
Nyolcvan éve, 1944. június 15-én, csaknem 3500 zsidó...