Takács László: A sakk türelemre, tisztességre és sportszerűségre tanított

A sakkot általában kisiskolás korukban kezdik el a gyerekek. Te hogyan kerültél kapcsolatba a sakkal, és volt-e olyan pillanat, amikor érezted, hogy ez több lesz puszta hobbinál?

Hat éves koromban tanultam meg a lépéseket nagybátyámtól. Azonnal elkezdett érdekelni a játék, így szüleim elvittek Dunaszerdahelyre sakk-körre. Először a Szabadidőközpontba jártam, amely Both Lajos vezetése alatt működött, majd pár alkalom után már a dunaszerdahelyi sakk-klubba kerültem, ahol a nagyszerű ifi edző Ráchela József tartotta az edzéseket. Akkoriban szlovák srácok is jártak a csoportos edzésekre, így azok két nyelven folytak. Ez a későbbiekben az iskolában és az életben is sokat segített, hogy hamarabb el tudtam sajátítani a szlovák nyelvet. Fiatalabb koromban éreztem azt, hogy ez több lehet puszta hobbinál, mint minden kis srác, én is álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne a világ elitjébe tartozni. Ám ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy a sakkból csak a legmagasabb szinten lehetséges megélni, oda pedig csak nagyon kevesen jutnak el. Kell hozzá tehetség, de főleg rengeteg befektetett munka és sok pénz is a komoly edzők megfizetéséhez és az állandó versenyzéshez. Manapság sok sakkozó a sakk edzőségből él meg, nem abból, hogy játszik. Már jó ideje hobbiként tekintek a sakkra, de a hétvégén mindig örömmel részt veszek a bajnokikon.

Ehhez a sporthoz taktikai képességek, kivételes döntéshozás szükséges, illetve az sem árt, ha a matematikában jó vagy. A kezdetektől megvoltak benned ezek a képességek?

Azt hiszem igen. Alapiskolában, gimiben és egyetemen is a matek volt az egyik kedvenc tantárgyam. Nem tudom, hogy ez a sakknak köszönhető-e, viszont ismerek olyan játékosokat is, akik nem feltétlenül jók matematikában, mégis jó sakkozók. Azt hiszem nagyrészt igaz, hogy egy sakkozó jó matekos is, viszont vannak kivételek. A sakkot fel lehet osztani taktikai és stratégiai részre. Én a taktikai játékosok közé tartozok, szeretek számolni az adott állásokban, hogy tudnék felülkerekedni az ellenfelemen. A stratégiai játékosok hosszú távra terveznek, nem azonnal szeretnének nyerni, hanem szépen lassan fokozzák az állást, egyre jobb pozícióba kerülnek, majd megnyerik a partit. A kivételes döntéshozást illetően nehéz nyilatkoznom, mindig próbálom megtalálni az adott állásban a legjobb lépést, amivel közelebb kerülhetek a győzelemhez. Sok év sakkozás után azt hiszem ez kialakul, hogy egy játékos érzi, hogy ennek a lépésnek jónak kell lennie, még ha nem is látja a vari végét. Vagy fordítva is, hogy ez nem lehet jó lépés, nem néz ki jól, de szintén nem tudja megmagyarázni, hogy miért, ez csak egy belső érzés a sok tapasztalat alapján.

A sakk sokak számára egy homályos területet. Elmondanád, miként zajlik a felkészülés a versenyekre? Támaszkodsz bizonyos elemzőprogramokra esetleg a mesterséges intelligenciára?

Egyszerűbben indítanék, inkább onnan, hogy hogyan zajlik egy sakkedzés. Amikor Dunaszerdahelyre jártam, mindig volt egy klasszikus menete az edzéseknek. A kétórás edzés első felében szinte kivétel nélkül elmélet volt, ami azt jelenti, hogy az edző nagy mágneses táblán bemutatott egy híres, illetve tanulságos partit, legtöbbször világbajnokok vagy a legjobb játékosok partijaiból. Mi ültünk vagy 20-an a teremben, és figyeltünk, hogyan magyarázza el lépésről-lépésre, hogy miért így játszotta a partit az adott nagymester. Az edző sakk-könyvek segítségét is sokszor igénybe veszi, ahol segítségére vannak az író kommentárjai is az adott játszmáról. Amikor eljutottunk egy kritikus ponthoz a partiban, mindig becsukta a könyvet, és megkérdezte, hogy mit lépnénk. Akkor tudtuk, hogy abban a helyzetben kell megtalálnunk valami igazán különleges lépést vagy egy tervet, amivel tovább folytathatjuk a partit. Az elmélet nagyjából egy órás szokott lenni, utána párosokat csináltunk, és egymás ellen játszottunk. Nekem mindig ez volt a kedvenc részem, a mai napig ez az, hogy megmutathassam a táblán más játékosok ellen, hogy mit tudok. Összegezve a sakkedzések lényege, hogy az adott játékosok fejlődjenek a sakkban bizonyos területeken. Legyen az a taktika vagy stratégia. Az edző azt is megnézi, hogy a tanítványa miben gyenge, és akkor arra összpontosítanak, hogy azon a területen fejlődjön. A kimondottan versenyekre való felkészülés annyiban különbözik, hogy ott már inkább azon gondolkodik a játékos az edzőjével, hogy milyen megnyitásokat fog alkalmazni a verseny során, ezekre a varikra készül fel. A verseny közben pedig már az adott ellenfelekre kell készülni, kielemezni az erősségeit és a gyengéit. Amikor nemzetközi ifiversenyekre jártam a legjobbaknak több edzőjük, pszichológusuk, szakácsuk, masszőrük is volt, de ez már egy teljesen másik szint. A készülés úgy zajlik, hogy előre tudjuk az ellenfelet, akivel játszani fogunk, van egy sakk adatbázis, és meg tudjuk nézni, hogy milyen megnyitásokat játszik előszeretettel. Ebben segítenek az elemzőprogramok, hogy megmondják az adott állásban mi lenne a legjobb lépés.

Van olyan megnyitás vagy játékstílus, amely különösen közel áll hozzád?

Támadó sakkozónak tartom magam, így a taktika elengedhetetlen része a játékomnak. Mindig keresem az állásokban a lehetőségeket, hogyan tudnám felborítani az egyensúlyt vagy hogyan lehetne áldozni valamit a támadásért cserébe. Megnyitásokban is az éles változatokat szeretem, így világossal általában e4-el kezdek, sötéttel pedig a szicíliai védelmet (e4-c5) vetem be legtöbbször.

A dunaszerdahelyi klub tagjaként többszörös országos bajnoknak mondhatod magad, emellett pedig a Klubcsapatok Európa Kupáján is részt vettél. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

A szlovák legmagasabb osztályban a 2008/2009-es szezonban mutatkoztam be egy hónappal a 12-ik szülinapom előtt. Ezzel én vagyok az egyik legfiatalabb játékos, aki valaha extraligát játszott. A 2012/2013-as szezon óta négyszer nyertük meg és hétszer lettünk 2. helyezettek Dunaszerdahely csapatával a szlovák Extraligában. A csapat többször részt vett a KEK-en is, én ebből négy alkalommal vettem részt a tornán. A legjobb szereplésünk a csapattal a 10. helyezés volt, de több évben is végeztünk ennek a környékén. A legemlékezetesebb meccsem egyértelműen a 2017/2018-as szezonhoz fűződik, amikor is az utolsó meccsen Kassa ellen játszottunk, én játszottam az utolsó partit és nyerési kényszerben voltam, 3,5 – 3,5 volt az állás, és tudtam, hogy csak akkor leszünk Szlovákia bajnokai, ha megverem az ellenfelem, és ezáltal biztosítom csapatomnak a három pontot. Szerencsére sikerült is megnyernem a partit, elképesztően felemelő érzés volt, azt mondanám erre vagyok a legbüszkébb. Van még két szép emlékem, az egyik mikor 12 évesen megvertem Mrva Martin nagymestert, az edzőm nem akarta elhinni, mikor látta az interneten az eredményeket, fel is hívott, hogy nem elírás-e véletlenül. A másik pedig a budvai ifi Európa- bajnokságról van 2013-ból, amikor is 41. kiemeltként sikerült a 20. helyen végeznem 22 Élő- pontot gyűjtve.